A befektetői aggodalmak Donald Trump vámintézkedései miatt történelmi magasságokba emelték a hitelkockázati mutatókat.
Tisztességtelen az érthetetlen feltétel a hitelszerződésekben, a bankok csak indokolt esetben és arányosan emelhetik a fogyasztói kölcsönszerződések kamatát, díját, és indokolt esetben csökkentenie is kell azokat a Kúria joggyakorlatelemző csoportjának a hitelperekről készült munkaanyaga szerint - írta a Magyar Nemzet.
A lap szombati számában Vezerkényi Ursula bíró, az elemzőcsoport vezetője számol be a munkaanyagról, amely ötven, a bankok egyoldalú szerződésmódosításával kapcsolatos bírósági per tapasztalatait összegezte.
A megállapítások közül kiemelte, hogy a banki egyoldalú kamatemelést indokolt esetben a korábbi és a hatályos jogszabályok is megengedik, és ez nem nevezhető magyar sajátosságnak. Ha emelkednek a költségek, például nő a jegybanki alapkamat, akkor a banki kamat is emelkedhet, de csak arányosan. Ugyanakkor az úgy nevezett szimmetria elv alapján a költségek csökkenésekor is köteles a bank mérsékelni a kamatot - mondta a bíró.
Az elemzés fontos megállapításaként emelte ki, hogy a bank nem hivatkozhat bármilyen áremelkedésre a kamat emelésekor, például a gáz világpiaci árának emelkedése erre nem ad indokot, miközben a CDS felár emelkedése már indokolhatja azt.
Kiemelte azt is, hogy például a hitelszerződési feltételek érthetetlensége is tisztességtelenné teszi a megállapodást. "Azokat úgy kell megfogalmazni, hogy értelmezésükhöz ne legyen szükség egyetemi végzettségre" - fogalmazott a tanácselnök.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Elmondta azt is, a munkaanyag még változhat, mert azt véleményezésre megküldték 19 szakmai és civil szervezetnek, az erre beérkező véleményeket novemberben konferencián vitatják meg, s ezután ölt végleges formát a dokumentum.
Vezerkényi Ursula szerint a bíráknak, a hitelfelvevőknek és a bankoknak is segíthet majd a kollégiumi vélemény, mert tisztázódhat az egyoldalú szerződésmódosítás néhány eddig ellentmondásos kérdése.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


