A szerda óta egyre pozitívabb nemzetközi befektetői hangulat, illetve a magyar EU/IMF-tárgyalások kapcsán eddig napvilágot látott információk összességében jelentős forinterősödést okoztak, ami oda vezetett, hogy ma reggel már csaknem háromhavi csúcs közelében jár a forint az euróval szemben 282,5 körül. A közel háromhavi csúcs a svájci frankkal szemben is igaz, a dollárral szemben ugyanakkor csak háromhetes csúcsról beszélhetünk.
Szerda reggel még 290 körül billegett a forint az euróval szemben az igencsak feszült nemzetközi befektetői légkörben, majd az Európai Központi Bank döntéshozói felől érkezett jelzések aznap és tegnap jelentős nemzetközi befektetői hangulatjavulást váltottak ki. Mindezzel párhuzamosan az EU és az IMF felől olyan jelzések érkeztek, melyek szerint konstruktív légkörben zajlottak a minap lezárult budapesti egyeztetések. Ezek összességében jelentős forinterősödést váltottak ki és így oda jutottunk, hogy az euróval szembeni forintjegyzések 293 körülig süllyedtek ma reggelre a bankközi piacon, amire utoljára május elején volt példa.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.