-6 °C Budapest

Az árverési moratórium leütötte a licitálást folytató cégeket

2010. június 22. 09:47

Az árverési moratórium meghosszabbítása óta több magánárverező vállalkozás is azon gondolkodik, hogy abbahagyja a tevékenységét. A licitálós vállalkozások az eddigi adósvédő intézkedések következtében alkotmánybírósági beadványt fontolgatnak. Közben a bírósági végrehajtók szerint részben a magánárverezések idézték elő a magyarországi hitelezés kaotikus viszonyait - írja a Magyar Nemzet.

A lapnak Orbán Róbert, az Árverezőház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a licitálós társaságok azt fontolgatják, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az utóbbi időben hozott adósvédő intézkedések miatt. A cégek azt a jogszabályt kifogásolják, melynek értelmében csak azok a társaságok foglalkozhatnak árveréssel, melyek az ehhez szükséges engedélyt kiváltják a PSZÁF-nél, valamint regisztrálniuk kell az APEH-nál.

Az adóhivatal minden árverésért 25 ezer forintot kér, egy ingatlan többszöri meghirdetése esetén komoly összegre emelkedhet egy lakás értékesítésének költsége. A vezérigazgató szerint a magánárverezések ellehetetlenítése nem szolgálja a devizahitelesek megmentését.

Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke másként látja a helyzetet, szerinte nem csak időlegesen, hanem teljes egészében meg kellene szüntetni a magánárverések lehetőségét.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
MEDIA1  |  2026. január 9. 16:29
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletembe...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?