A Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Bankszövetség szakértői azon dolgoznak, hogyan lehetne a lakáshitelesek és a bankok számára is kedvező konstrukciót kidolgozni. Megoldásként felmerült a a saját tulajdonú lakás átmeneti bérlakássá, a hiteltörlesztés pedig bérleti díjjá alakítása. Molnár Csaba miniszter hétfőn bejelentette, hogy a lakáshitelesek törlesztési nehézségeinek megoldására van olyan elképzelés is, amely szerint bérleti konstrukcióval váltanák ki a hitelszerződéseket.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kidolgozott egy "tulajdonos-bérlő-tulajdonos" elnevezésű programot, a felmondott ingatlanfedezetes hitelekkel kapcsolatos végrehajtásokra reagálva, amit a jogalkotónak már be is nyújtottak.
A program célja, hogy a bank ne adja el a hozzá került ingatlanfedezetet, hanem az átmenetileg bajba jutott adós bérlőként az ingatlanban maradhasson, és később, helyzete javulásával vissza tudja fizetni a hitelt.
Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a PM már megkereste őket, hogy vizsgálják meg a devizahitel-adósok megsegítésére kötött megállapodás tapasztalatait, hogy eldönthessék, érdemes-e kiterjeszteni azt.
A bankszövetségnél úgy számolnak, hogy a mintegy 700 ezer lakáshitel kevesebb mint egy százaléka kerül végrehajtásra, a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is beszámítva - így 1,4 millió hitelről van szó - még kisebb a végrehajtások aránya. A főtitkár szerint a hatezres szám önmagában magas, mintegy két és félszerese az elmúlt évinek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A devizában való törlesztésre a főtitkár szerint minimális a valós igény. Annak megfontolását, hogy a devizaalapú hiteleket devizában is megfizethessék az ügyfelek, a PSZÁF javasolta nemrég vezetői körlevelében, az ügyfelekre nehezedő terhek mérséklése érdekében.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


