Az önkormányzati kiadások 40 százaléka származik az állami költségvetésből, a többit más forrásból kell fedeznie a helyi önkormányzatoknak. A jövő évi önkormányzati költségvetés-tervezet 1423 milliárd forint, ez mintegy 8,7 százalékkal magasabb az ideinél - mondta el Gyenesei István önkormányzati miniszter az I. Garantiqa Polgármesteri Napok nyitó előadásán.
Az önkormányzati kiadásoknak csak mintegy 40 százaléka származik a központi költségvetésből, 60 százalékot így más forrásból kell finanszíroznia a helyhatóságoknak. A parlamentnek már benyújtott 2009. évi költségvetési törvény tervezete szerint az önkormányzatok költségvetése jövőre 1423 milliárd forint lesz, ez mintegy 8,7 százalékkal magasabb az ideinél - mondta el Gyenesei István önkormányzati miniszter az I. Garantiqa Polgármesteri Napok nyitó előadásán.
A rendezvény mai, második napján többek között Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Lantos Gabriella, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium közpolitikai igazgatója tart előadást.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.