A karácsonyi ünnepeket megelőző néhány hónap itthon és a világ szinte bármely országában a kereskedők szemszögéből nézve a forgalom csúcspontját, a vásárlók számára pedig a költekezés idejét jelenti. Az elmúlt három évben decemberben csak mindennapi alaptermékekre (élelmiszerek, vegyi áruk, kozmetikai termékek) átlagosan 23 százalékkal költöttünk többet. Az egyéb termékek esetében a volumennövekedés azonban ennél jóval nagyobb volt. A megszorítások közepette azonban jogosan merül fel a kérdés: fenntartható a költekezés, érdemes akár a hitelfelvételt is felvállalva egyre többet kiadni?
Egy nemrégiben megjelent brit felmérés szerint a szigetország hitelkártyásainak 20 százaléka még következő év júniusában is az előző év decemberében felhalmozott adósságot nyögi. 10 százalékuknak szeptemberre sem sikerül visszafizetnie a karácsonyi ajándékok és az ünneplés árát, 4 százalékuk pedig évről évre görgeti maga előtt a decemberben felhalmozott adósság egy részét.
A probléma nagyságrendjét mutatja, hogy a karácsony előtt elköltésre kerülő 53 milliárd font jelentős hányada, több mint 20 százaléka hitelkártyás költésből származik. Nálunk ez az arány még bizonyosan jóval alacsonyabb, mivel a hitelkártya még kevésbé elterjedt. A legtöbben továbbra is a jóval egyszerűbb személyi kölcsönt választják.
A személyi kölcsön bár könnyen elérhető, mégis költséges megoldás. S ha az alacsony törlesztőrészletekért felvállaljuk a hosszabb futamidőt, évekig nyöghetjük egyetlen karácsony terheit. Érdemes tehát megfontolni, nem jár-e jobban az, aki reálbér-csökkenés idején a családi költségvetés szűkölő korlátjaihoz igazítja költéseit.
Nem reprezentatív, olvasói felmérésünk szerint a válaszadók többsége megfontoltan jár el, és inkább csökkenti a karácsonyi ajándékokra szánt keretet, elvetve a hitelfelvétel lehetőségét. A szavazásban résztvevő Olvasóink 83 százalék a szűkebb költségvetésre voksolt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A KMPG felmérése arról tanúskodik, hogy nem csak a magyar háztartások fogják vissza kiadásaikat, ugyanígy gondolkodnak a britek is. Csupán minden tizedik brit szán többet idén a karácsonyra, mint tavaly. A bevásárló utcai butikok forgalmának visszaesése, melyek az előző év hasonló időszakában mértnél majd 4 százalékkal kisebb forgalmat bonyolítanak.
Ez azonban nem jelent egyet azzal, hogy a karácsonyi vásárlások volumene is ilyen mértékben csökkenne, Nagy-Britanniában ugyanis egyre nagyobb szerephez jut az online értékesítési csatorna, merész becslések szerint a karácsonyi ajándékok 87 százalékát ilyen formában szerzik majd be a kinti vásárlók.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


