A legnagyobb hazai lakossági bankot követően a CIB Bank is piacra léphet jenalapú hitelkonstrukcióval. A CIB jelenleg mérlegeli a lehetőségeket, mivel alapvetően jó ötletnek tartják az újdonságot, a végső döntés azonban még várat magára - tudta meg a Napi Gazdaság.
A japán devizában denominált hitelek bevezetése mögött az a ráció, hogy a távol-keleti országban rendkívül alacsony az alapkamat, így a hitelek kamatterhe elenyésző a többi devizanemhez, különösen a forinthoz képest.
Fontos azonban, hogy az ügyfelek a választás előtt azt is tartsák szem előtt, hogy a jen árfolyama jellemzően hektikusabban változik az eddig megszokott hiteldevizákénál, valamint a jelenlegi alacsony kamatszintről azért számolni kell a kamatemelés kockázatával is.
A K&H Bank az utóbbi két kockázatot kiemelve határozottan elhatárolódik a jenalapú finanszírozástól, míg az Allianz Bank a devizaárfolyam magas volatilitásában rejlő veszélyt emelte ki.
A Budapest Bank szerint ügyfeleik elutasítják ezt az új megoldást, ezért nem tervezik a jenhitel bevezetését a közeljövőben.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


