Rendezetlen adósságod van és éjjel arról álmodsz, hogy az amerikai filmekben látottak szerint két fekete ruhás kigyúrt száz kilós férfi az éjszaka közepén betuszkol egy fekete kisteherautóba, ahol a "a nagy testvér" a szép kislányodról vagy a még meglévő ujjaidról mesél neked? Ébredj, fel! A magyar valóság egészen mást mutat, hogy mit is, annak nézünk utána a következőkben!
Az adósságbehajtásról, vagy másképpen a követeléskezelésről sokakban élnek rémképek, amelyeknek nem sok köze van a valósághoz. Természetesen a mobilszolgáltató, a közmű vagy éppen a bank nem küld ránk verőlegényeket, akik az utolsó forintjainkat szedik ki belőlünk, és az interneten található tucatnyi adósságbehajtással foglalkozó vállalat sem alkalmaz hasonló módszereket. Az eljárás kifinomult, fizikai erőszak nélküli, a célja pedig az, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldást találjon a fennálló helyzetre, a nemfizetésre.
A Magyar Követeléskezelők és Információt Szolgáltatók Szövetségének elnökét és a Sigma Rt. vezérigazgatóját, Pongrác Lászlót és a legnagyobb piaci szereplő, az Intrum Justitia ügyvezető igazgatóját, Felfalusi Pétert kértük meg arról, hogy foglalják össze a vállalkozások tevékenységének lényegét, illetve megkérdeztük őket arról, hogy miképpen vélekednek a követeléskezelők piacán uralkodó jelenlegi és várható tendenciákról.
Egy kezemen meg tudom számolni
Ha követeléskezelésről esik szó, azalatt alapvetően 2+2 szolgáltatást értünk. A két alaptevékenység a céginformáció-szolgáltatást és a adósságbehajtást, míg a plusz két szolgáltatást a faktorálás (követelés leszámítolás) és a szükséges jogi eljárás lefolytatása jelenti.
A magyar piacon csupán néhány olyan cég található, amely mind a négy szolgáltatást nyújtja, az egyik legjelentősebb az Intrum Justitia, a többi résztvevő általában vagy a céginformációra vagy a adósságbehajtásra szakosodik. A tevékenység végzésének feltételeit meghatározó törvényi háttér finoman szólva hiányos, amelynek következményeként a faktorálást kivéve, amelynek folytatásához PSZÁF engedély szükséges, a követeléskezelést bárki végezheti, aki megfelelő tőkével rendelkezik, akár egyéni vállalkozóként, akár vállalkozásban. A legtöbb cég azonban meghatározóan kft. formájában működik.
A szövetség, vagyis a MAKISZ
Pontosan a szabályozottság hiánya az, ami miatt a legtöbb piaci szereplő felismerte, hogy szinte létkérdés a szövetséghez, vagyis az 1992-ben alakult Magyar Követeléskezelők és Információt Szolgáltatók Szövetségéhez való csatlakozás. A jelenleg 18 taggal bíró szövetség az, amely Etikai Kódexének elkészítésével korlátokat szabott a tevékenység végzői felé, amelyet minden belépőnek el kell fogadnia, így biztosítva az emblémával a leendő ügyfelek számára egy standardot, amelyben bízhatnak.
Mivel a cégek felismerték a szervezetbe tömörülés fontosságát, a Szövetség legalább a piac 80 százalékát lefedi, tagjainak alaptőkéje meghaladja a 400 millió forintot. A piac nagyságát jól mutatja, hogy a tavalyi évben a kezelt vagyon értéke elérte az 50-60 milliárd forintot, az ügyek száma pedig a 700 ezret. Felfalusi Péter szerint ez a szám az idei évben óriási ütemben növekedett, hiszen a saját becslésük szerint 35 százalékos piaci részesedéssel rendelkező vállalat által jelenleg kezelt vagyon értéke meghaladja a 30 milliárd forintot.
A fejlődés lehetősége
Magyarországon jelenleg az adósállomány csupán körülbelül 2-3 százaléka kerül ki a vállalatok kezéből, ez az arány Nyugat-Európában és főként Skandináviában akár a 25 százalékot is elérheti. Ez főleg annak az eredménye, hogy míg hazánkban a vállalatok már csak végső esetben fordulnak külső segítséghez a követeléskezelők személyében, addig Nyugat-Európában ezek a vállalatok ügyfeleik életének természetes részévé váltak, alapfeladataik egy részét adják ki ilyen módon.
Az Intrum Justitia ezért is indította meg kampányát, amelynek keretében a kis- és középvállalkozások figyelmét szeretné felhívni az adósságkezelés halogatásának veszélyeire, és megismertetni saját tevékenységét. A vállalat vezetője szerint a felvilágosítás azért is fontos, mivel a felszámolási eljárások száma a tavalyi évhez képest megduplázódott, a kkv-k a legtöbb esetben nem fordulnak időben a követeléskezelőkhöz, az ügyek átlag életkora ( az utolsó számlától eltelt idő) a tavalyi 197 napról, 227 napra nőtt az idén, miközben a sikeres behajtás esélye a 90 és a 180 nap között rohamosan csökken.
A követeléskezelési piac tevékenységének 75 százalékát ugyanis még mindig a B2C szektorban, vagyis a vállalatok és magánszemélyek között bonyolítja le, és csupán 25 százalék az üzleti rész aránya. Azonban az üzleti szektorból származó megbízók nagy része is nagyvállalat, amelynek oka Pongrác László szerint a kis- és középvállalkozások függése és félelme a partnerek elvesztésétől.
Nem kell félni, tényleg nem fog fájni
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az eljárás teljesen fájdalommentes, természetesen azt az esetet leszámítva, hogy ha a bedőlt lakáshiteled következményeként ha jó esetben nem is a híd alá, de valahova el kell költöznöd.
A lakossági szegmensben az eljárás a következő lépésekből áll:
• minden az fizetési emlékeztetőkkel kezdődik, amelyekből általában a vállalat kettőt küld az eredeti számlán kívül, az ezalatt eltelt idő körülbelül 30-60 nap
• amikor a vállalat átadja az adósságot, a követeléskezelő cég első körben ugyancsak levélben vagy telefonon szólít fel a fizetésre, illetve külön kérésre a személyes megkeresés sem kizárt, amely jelentősen meggyorsíthatja a folyamatot, illetve könnyebb megjósolni annak kimenetelét, ha a cég tájékozódik az adós életkörülményeiről
• a személyes látogatást általában újabb levélváltás vagy telefonos beszélgetés követi
• (ha ez nem vezet eredményre, és nem sikerül mindenki számára optimális megoldást találni (átütemezés, késedelmi kamat elengedése), akkor az ügyek jogi folytatását is vállalhatja a adósságbehajtó)
Az üzleti szférában az adósságkiegyenlítés nem vesz igénybe ennyi időt, a folyamat általában 45 nap alatt lezajlik. Itt jellemző tevékenység a faktorálás, amely azonban eltér a klasszikus faktorálástól, ebben az esetben teljesen bizonytalan kockázatokat vásárolnak meg a cégek, visszkereseti jog nélkül, így az ár is alacsony, a követelés körülbelül egyharmadát kaphatja vissza a vállalat.
Különleges szolgáltatások
A magyar piac körülbelül 1/3-a foglakozik céginformáció szolgáltatással, a szereplők jelentős hányada multinacionális vállalat leányvállalataként jött létre, és a külföldi cégekre vonatkozó adatbázist onnan kapja. Ez a szolgáltatás a adósságbehajtással ellentétben, amely általában sikerdíjas, fix díj ellenében érhető el. A cégek a hazai adatokat az Igazságügyi Minisztérium adatbázisából szerzik be.
A megelőző szolgáltatások szerint a pecsét szolgáltatás viszonylag elterjedt, amelynek keretében a előfizető a számláin alkalmazhatja a behajtó vállalat pecsétjét, amellyel jelzi, hogy nemfizetés esetén az ügyet átadják, ennek következtében esetleg előbbre sorolhatják a kötelezettséget.
Mi várható?
A MAKISZ elnöke szerint a jövő évben a lakossági piac közel 10 százalékos bővülése várható, amely egyrészt a megszorító intézkedések hatására, másrészt a lakosság adósságállományának rossz eloszlása miatt következik majd be. Az ügyek számának növekedésével, azonban várhatóan csökkeni fognak sikerességi elvárások.
Így a szakértők szerint leginkább a adósságbehajtás szerepe fog növekedni, míg a céginformációs és megelőző szolgáltatásokra is egyre nagyobb az igény, amelynek gátat szab, hogy a cégek jelenleg nem hozhatnak létre egy a BAR-listához hasonló adatbázist. A törvényi szabályozás hiányosságainak feloldására egyébként az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója szerint nyitottak a Gazdasági Minisztérium szakemberei.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


