Egy többszintes sorház tetőszerkezete égett teljes egészében Pápán, a Zárda utcában. Az épületet kiürítették, 20 lakót menekítettek ki, akik számára melegedő autóbuszt hoztak.
A héten hat budapesti kerületben és az ország 380 településén lesz szúnyoggyérítés. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, hogy tizenhárom vármegyét és Budapestet is érintő kezeléseket 84 ezer hektáron végzik a szakemberek.
A Duna árterületén biológiai lárvagyérítés várható, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket a Duna mentén végzik a szakemberek. A Szigetközben, Komárom térségében, a Dunakanyar településein, Budapest hat kerületében, a Csepel-sziget, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében dolgoznak majd. Gyérítés lesz a Rába mentén, a Balatonnál, Baranya, Csongrád-Csanád, Somogy és Vas vármegyében is.
Nagy károkat okozott az árhullám
A Dunán levonult árhullám a folyam mentén olyan tenyészőhelyeket hozott létre, amelyek jelentős szúnyogártalmat képesek előidézni. Az áradás okozta elöntések szegélyeiből az embert is csípő fajok repülnek ki, a mélyebben fekvő területeken a napokban fejlődnek ki a lárvák. Emiatt a Duna mentén elhúzódó szúnyogártalomra lehet számítani. A korábbi esőzések és a kisebb folyók áradása, majd az azt követő meleg időjárás miatt a Dunántúl több pontján is nagy számban jelentek meg a vérszívók.
Többféle módszert alkalmaznak
A katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítés keretében többféle módszerrel zajlik a szúnyogok elleni védekezés. Az árterületeken földről végeznek biológiai lárvagyérítést a szakemberek, a mélyebben fekvő, gyalogosan nem elérhető helyeken repülőről történik a biológiai lárvagyérítés a következő napokban. Granulátumot szórnak a vízbe, ez a készítmény képes áthatolni a fák lombozatán, így a módszer az ártéri erdőkben is alkalmazható. Természetvédelmi területeken biológiai lárvagyérítés sem végezhető.
A már kikelt szúnyogok ellen a települések belterületén, a lakóövezetekben kell védekezni, a kezelések platós gépjárművekre szerelt permetező berendezésekkel zajlanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A készítményt nagyon alacsony dózisban juttatják ki az esti és éjszakai órákban, amely néhány óra alatt le is bomlik, így a méhekre és más beporzó rovarokra nincs hatással a beavatkozás.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?