Jun Szogjol dél-koreai elnök váratlanul hadiállapotot hirdetett ki az országban, amire 1980 óta nem volt példa.
Itt a hivatalos válasz: tényleg befagyasztják a bankbetéteket a választások után Magyarországon?
Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 17. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
Egyeztettek a tulajdonosokkal a Spar magyarországi kivonulásáról: itt a direkt válasz a kormány vételi szándékára
Rendhagyó körülmények között tartott sajtóeseményt a Spar, amin a Pénzcentrum is részt vett. Az eseményen a Spar az éves eredményeit ismertette, de a vállalat eladása körüli botrányról is beszéltek a résztvevők. Kiderült, hogy a vállalat 1023 milliárdos bruttó árbevételt realizált, de a beruházások mértékét jócskán vissza kellett vágniuk a különadók mértéke miatt.
Heiszler Gabriella elmondta azt is, hogy bár a kivonulásról nem ő dönt, hanem a tulajdonos, ám a velük való beszélgetések során a kivonulásra a válasz a "nem" volt. Teljes cikkünket alábbi ajánlódobozra kattintva olvashatod a sajtótájékoztatóról, itt arról írtunk, hogy a SPAR és a kormány csörtéje a heti kormányinfón is téma volt, ide kattintva pedig egy összefoglaló anyagot találsz a SPAR és a magyar kormány csörtéjéről.
A bankbetétek befagyasztásáról vallott az MNB: tényleg ez fog történni a választások után?
Az egyik közösségi médiafelületen terjedő álhírrel szemben banki betéteihez most és az önkormányzati választások után is mindenki korlátlanul, szabadon hozzáférhet - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Mint fogalmasztak, a bankbetét biztonságos, több piaci szereplő most 10 százalék feletti ajánlatokat is kínál, és a hitelintézeteknél számos egyéb kedvező megtakarítási forma is elérhető.
Orbán Viktor: "reszkethetnek az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók"
Az elmúlt 15 évben felépítettük a munkaalapú gazdaságot, és ma már mindenki tudja, hogy szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, az idei Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében, amelyben a kormány nevében arra tett ígéretet: Magyarországon mindenkinek lesz szakmája, munkája, tisztességes fizetése, otthona és számíthat családtámogatásra is. "Mi, idősebbek, tudjuk: mindig a tehetséges fiatalok írják Magyarország jövőjét" - fogalmazott a kormányfő.
Az évtized elején az a hír járta, hogy az új technológiák hamarosan kiváltják a kétkezi munkát - jegyezte meg, hozzátéve azonban: kiderült, hogy számítógéppel a kétkezi munkát nem lehet kiváltani, reszkethetnek viszont az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók.
- tette hozzá a miniszterelnök. Teljes cikkünket itt olvashatod el:
Heti 8 óra munkáért 200 ezer forintot is kereshet egy diákmunkás
Lassan itt van a nyári szünet és beindul a turizmus időszaka, amivel párhuzamosan a diákmunka piac is erőteljesebb lendületet vesz. Évről-évre egyre több diák vállal nyáron diákmunkát, de a legtöbben az irodai és gyakornoki pozíciókat választják. A fizetéseket tekintve még mindig az IT szektor a vezető, ahol az órabér akár az 5 000 forintot is elérheti nettó. A végzettséget nem igénylő alkalmi és fizikai munkákkal is 25 év alatt minimum nettó 240 ezer forintot lehet keresni havonta. Cikünket itt tudod elolvasni:
A CashTag bemutatja: A 99 éves Sári néni, aki a mai napig könyvelőként dolgozik
Az idén márciusban 99 éves Sári néni még mindig heti 5 nap dolgozik könyvelőként, a Pénzentrum stábja pedig elkísérte őt egy napjára. Bárdos Ferencné korától függetlenül elkötelezett a munka iránt. A Pénzcentrum vlogjának legújabb részében a munka iránti szeretetéről kérdeztük, miközben beszélt az életéről is. Részletesen kitért arra, hogy mi a titok a nyugdijba vonulás után, hogyan tartható fent az egészséges és aktív szellemi és fizikai állapot.
Figyelem! Május 1-jén változik a boltok nyitvatartása
Május elseje idén szerdára esik, amely munkaszüneti nap lévén azt is jelenti, hogy a legtöbb bolt is zárva lesz. Mutatjuk az Aldi, Auchan, CBA, Príma, Lidl, Metro, Penny, Spar és Interspar, Tesco, illetve a gyógyszertárak, benzinkutak, és egyéb kisboltok keddi, szerdai és csütörtöki nyitva tartását.
Megőrülnek a magyarok a kertek új sztárjáért
Egyre keresettebbek Magyarországon is a robotfűnyírók. És bár a magyar vásárlók továbbra is árérzékenyek, átlagosan több százezer forintot is hajlandók kifizetni a luxuskütyükért. Persze ennél lehet sokkal drágábban is, milliókért, de akár több tízmilliókért is robotfűnyírót is vásárolni. Azonban még mielőtt ezt valaki megteszi, a legfontosabb, hogy tudja, mire van szüksége, mekkora igazából a kertje, és ott milyen nyírási adottságai lennének a kütyünek. Ráadásul a gépek biztonsági szintje sem mindegy. Azért hogy tisztábban lássunk a terepen, a Pénzcentrum az Euronics, az eMAG és a Praktiker szakértőit kérdezte a témáról.
Litván sztárbank tarolja le Magyarországot: retteghet az OTP, MBH, K&H?
Legutóbb március elején ment neki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Revolutnak, jóllehet a jegybank már régóta és rendszeresen kommunikálja a litván bankkal kapcsolatos aggályait. Úgy tűnik viszont, hogy nem sok sikerrel – minden jel szerint a külföldi bank a menetrendszerűen érkező jegybanki közlemények ellenére is töretlen népszerűségnek örvend a magyarok körében. De mégis minek köszönheti a bank ezt a népszerűséget? Igaz vajon az a jegybanki kritika, hogy az ügyfelek pénze veszélyben van a litván banknál? Az alábbiakban ennek jártunk utána.
Szabályosan kiürül az ország keleti fele: tömegek menekülnek ezekből a községekből
Nemrég jelentek meg a friss népességadatok, amelyből nemcsak az derült ki, hányan vándoroltak Magyarországról külföldre, vagy külföldről hazánkba, hanem az is, hogy országon belül hová vándorolt a lakosság. Az adatok most igazolták, amit szakértők eddig is jeleztek: megtört több tendencia 2023-ban, ami már 2016 óta tartott. Az áttelepülések száma országos szinten befékezett, és Budapestre az odaköltözők száma a múlt évben hosszú idő óta először tudta meghaladni az elköltözőkét. A községek iránt elapadt a korábban igen jelentős érdeklődés. A megyei adatok viszont ugyanazt a képet mutatják, mint eddig: a keleti országrészre főként az elvándorlás jellemző és Pest vármegye a belső migráció legnagyobb nyertese.
Ennyit a 13. havi nyugdíjról? Hatalmas gondban a költségvetés, szükség van a kiigazításokra
Gyengélkedik a magyar költségvetés, a hiány bár mindig is magasnak számított, az adósság mértéke most már komolyan fenyegeti a stabilitást. Bukovszki András, a CIB elemzője szerint az első negyedév szokásos gyengesége mellett is szükség van a kiigazításokra, az OTP elemzője pedig úgy gondolja, hogy még a 675 milliárdos spórolásnál is komolyabban meg kell majd húzni a nadrágszíjat. Az szinte biztosnak tűnik, hogy a végén megint az átlagembereken csattan az ostor.
Kiderült, innen érkeznek külföldi melósok a győri Audi-gyárba: létszámstopról is vallott a vállalat
"Természetesen" foglalkoztatnak külföldi munkavállalókat az Audi Hungáriánál - közölte lapunk kérdésére a vállalat. Ugyanakkor kifejtették, ezek többsége olyan külföldi állampolgár, akik a Volkswagen Konszern más országokban működő gyáraiból érkeznek Győrbe, határozott idejű szerződéssel. Azt viszont nem közölték, hány ilyen dolgozó van a több mint 12 ezer alkalmazottból Leszögezték, jelenleg nem terveznek harmadik országból érkező vendégmunkásokat alkalmazni.
Indulhat a roham a Lidl-be: érdemes sietni, egy éve volt utoljára ilyen gigaakció
A tavasz beköszöntével egyértelműen beindult az idei horgászidény is. A horgászcikkek piaca igencsak hektikus, a vásárlók igencsak árérzékenyek, ímit jól mutat az is, hogy a szezonra rárepülnek már a diszkontláncok is. 2024-ben elsőként a Lidl robbantotta az akció-bombát, meglepően jó áron kínálják a különböző horgászfelszereléseket. De vajon mit lép erre az Aldi, ahol egyelőre se híre, se hamva a horgászcikkeknek?
Ezek a cégek a magyar vármegyék legnagyobb munkáltatói: Posta, Spar, Audi a toplista élén
Hosszú évek óta okoz gondot Magyarországon a munkaerőhiány, amit a gazdasági kormányzat bár különböző eszközökkel próbál megoldani, ám a szinten tartása sem túl hatékony. Az elmúlt években így a cégek a hiányt külföldi munkavállalókkal pótolták, noha egyes számítások szerint hazánk munkaerőtartaléka igen jelentős. Ennek nyomán a Pénzcentrum az Opten céginformáció-szolgáltató segítségével összegyűjtötte, hogy az egyes vármegyékben mely vállalkozások számítottak idén február végéig a legnagyobb foglalkoztatónak, s hogy az elérhető létszámadatik alapján nőtt vagy csökkent a létszámuk az elmúlt években. Íme a friss infografika:
Rohamosan terjed az új szuperinfluenza: 50 százalékos a halálozási arány, ezek a tünetei
Jelenleg három vármegyében jelöltek ki védő- vagy megfigyelési körzeteket az egyre jobban terjedő madárinfluenza miatt - ezt tudtuk meg a NÉBIH legutolsó adataiból. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője, valamint Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke sem számítanak drágulásra, de abban egyetértettek, hogy a szektor alaposan megszenvedi majd a vírushelyzetet. Kemenesi Gábor virológustól pedig azt kérdeztük: azzal, hogy emberre is átterjedhet a fertőzés, kell-e félnünk egy újabb pandémiától?
Pofátlanság! Így vernek át az utcai zugárusok a mézédes lajosmizsei eperrel
Ellepték a hazai köztereket a „mézédes magyar epret" kínáló zugárusok. Nem árt azonban ezekkel vigyázni, mert van esélye annak, hogy a hangzatos szlogen valójában ellenőrizetlen forrásból származó, jellemzően spanyol vagy görög szamócát takar. Mutatjuk, honnan ismerheted fel az átverős bódésokat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ismét tömegesen mennek a magyarok Ausztriába: sokan azt hiszik, ott még kolbászból van a kerítés
Januárról márciusra csökkent a külföldi munkavállalók száma Ausztriában. A téli és nyári szezonok közötti átmenetben azonban jelentősebb munkaerőcsökkenési tendencia figyelhető meg. Az idei évi adatok alapján a kint dolgozók között a magyarok most is előkelő helyet foglalnak el a listában, a németek után tőlünk mentek a legtöbben az osztrákokhoz dolgozni, még lakosságarányosan is a dobogóra került az országunk. Az Österreichische Sozialversicherung oldalára felkerülő adatokat elemeztük.
Ezt most nagyon eltalálta Elon Musk: teszten Európa és a világ kedvenc autója
2023-ban Európa és a világ kedvenc autója is a Tesla Model Y lett, több mint 1,2 millió darabot adtak el belőle. De mit esznek rajta ennyien? Felhozhatnánk praktikus méreteit, az egyszerűséget és a piacvezető szoftvert is. Tesztünkből kiderült, mi igaz a Long Range változat 500+ kilométeresre ígért hatótávjából, és kiszámoltuk azt is, mennyibe is kerül manapság megtenni vele 100 kilométert, ha az ember csak a Tesla töltőit használja.
Alig ismert szabály miatt fizethetnek a magyar ingatlantulajok: csúnya bírságot kap, aki ezt elfelejti
Nagyon fontos határidő közeleg azoknak, akik 2023-ban ingatlant adtak el. Kevesen gondolnak rá, de ha 5 éven belül vett házat, lakást, nyaralót értékesített valaki tavaly, akkor bizony személyi jövedelemadót is kell fizetni - ennek május 21-e a bevallási határideje. Mutatjuk, milyen szabály vonatkozik az ingatlaneladás után fizetendő SZJA-ra.
Brutál áremeléssel robban a szezon a Balatonnál: ennyivel lehet drágább a nyaralás 2024-ben
Tavalyhoz képest átlagosan 10 százalékkal emelkedett az átlagár a Balatonnál. A legnépszerűbb településeket vizsgálva azonban kiderült, hogy sokutt még ennél is nagyobb százalékos változást mutat az átlagár: Balatonalmádiban például majdnem 29 százalékkal fizetnek többet egy főre éjszakánként az előfoglalók, mint 2023 hasonló időszakában. A szállástípusok közül leginkább a panziók drágultak a magyar tengernél. Mint az egyik legnagyobb hazai szállásportáltól megtudtuk, az előfoglalásokat jellemzően júliusra és augusztusra adják le a nyaralást tervezők, de idén erős trendnek látszik a last minute foglalás.
Időzített bombán ülnek a magyarok: végzetes összeomlás felé sodródik az egészségügy?
A magyar orvostársadalom egyre öregszik, 2023-ban már 22,3 százalékos volt a jelenlegi nyugdíjkorhatár betöltése után tovább dolgozó orvosok aránya friss adatok szerint. Egyes megyékben pedig ennél is magasabb, közel 30 százalékos arányt láthatunk. Természetesen a társadalom maga is öregszik, egyre nagyobb arány tesznek ki a 65 év felettiek - 2023-ban már 20,5 százalékot -, közülük pedig egyre többen maradnak aktívak, dolgoznak a nyugdíjorhatár elérése után. Azonban erre a szakmára ez különösen jellemző. Ez a jövőben csak tovább súlyosbíthatja az orvoshiányt, ha az idős orvosok nagy számban vonulnak nyugdíjba.
Felrobbant a lakáshitelbomba Magyarországon: szinte nyoma sincs a tavalyi válságnak
2024 februárjában 15,5 millió forintra emelkedett az újonnan felvett lakáshitelek átlagos összege, amire korábban még nem volt példa. Az emelkedés egyébként nem újkeletű dolog – tavaly szeptember óta töretlenül, hónapról hónapra egyre magasabb volt az újonnan kötött jelzáloghitel-szerződések átlagösszege. De hogyan aránylik vajon a mostani átlagos hitelösszeg a mai magyar átlagbérhez, illetve hogyan aránylottak ezek egymáshoz a korábbi években? Az átlagos havi jövedelemhez képest jelenleg nagyobb vagy kisebb mértékben adósodnak el a lakáshitelt felvevő magyarok? Látni fogjuk, hogy a válasz kissé talán meglepő - a lakásárak folyamatos emelkedése ellenére egy átlagos jövedelemből ma nagyjából ugyanannyi idő kitermelni az átlagos jelzáloghitel összegét, mint néhány évvel ezelőtt.
Itt a legújabb brüsszeli mesterterv: rengeteg magyar közlekedőt érinthet ez a támogatás
A kerékpározás lehet a városi lét új szimbóluma, ami ösztönzi a versenyképességet és a gazdaságot is. Ez lenne a célja a Régiók Európai Bizottságának (CoR), amely épp a kerékpározásról szóló európai javaslaton dolgozik. Ennek lényege, hogy elősegítse a kerékpározásban rejlő lehetőségek teljes kiaknázását az Európai Unió területén, ami egyfajta stratégiai iránytűként szolgálhat a vonatkozó uniós és nemzeti politikák számára a jövőben. A javaslatot a Régiók Európai Bizottsága egyhangúlag fogadta el a 160. plenáris ülésén, amelyre a Pénzcentrum exkluzív meghívást kapott.
Tényleg csak autóval éri meg? Kiszámoltuk: így juthatsz el a legolcsóbban a horvát tengerpartra
A horvát tengerpart még mindig az egyik legnépszerűbb úti cél a magyar nyaralók körében, és várhatóan ez a trend idén sem törik meg. Az utazás ismét virágkorát éli, a reálbérek folyamatos emelkedésének köszönhetően 2024-ben várhatóan többen töltik vízparton a nyári szabadságukat. Kiszámoltuk, hogy éri meg eljutni a népszerű Dalmácia, Split fővárosába: autóval, vonattal vagy busszal?
Téged is telibe talált a diszkontok csodafegyvere? Nincs mese, egyre többen esnek "áldozatul"
Nemcsak a diszkontláncoknál, a klasszikus hiper- és szupermarketekben is egyre nagyobb teret hódítanak a sajátmárkás termékek. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Alábbi cikkünk végén töltsd ki a kérdőívünket. Köszönjük!
Súlyos összegeket hagy sok magyar évről évre a tb-kasszában: pedig ha felírják vényre, ez is jár
A hazai gyógyvizek, gyógyfürdők nemcsak turisztikai, egészségturisztikai jelentőséggel bírnak, jelentős szerepet tölthetnének be a gyógyászat területén is. Egy elöregedő társadalom számára, mint amilyen a magyar is, egyre nagyobb érték lehet a gyógyvízkincs, mely számos jellemzően időskori betegség kezelésére lehet alkalmas. A világjárvány kitörése óta azonban jelentősen visszaesett a fürdőgyógyászati szolgáltatásokat igénybe vevők száma, a friss 2023-as adatok szerint még tavaly is jóval kevesebb beteg járt ilyen kezelésen. Amíg 2019-ben 3,9 milliárd forintott fizetett ki az tb ilyen ellátásokra, addig 2023-ban csupán 2,3 millárd forintot. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, jelenleg hol és milyen kezeléseket lehet igénybe venni tb támogatással, illetve hogy mely kezelések a legnépszerűbbek.
Kunetz: A kormánynak pontosan tizennégy éve fogalma sincs arról, hogyan működik az alapellátás
Elképzelhetetlennek tartják a Pénzcentrum által megkérdezett egészségügyi szakértők, hogy a tavaly ellenőrzött orvosok több mint egyharmada szándékosan ne végezné a munkáját. Erre enged azonban következtetni egy tegnap napvilágra került ellenőrzési adatsor, melyben a Belügyminisztérium nem csak az orvosok távillétát, de azt is megjegyezte, hogy sok helyen gyógyítás sem folyt azokon a telephelyeken, amely címnek be volt jelentve a praxisokhoz. Kunetz Zsombor szerint viszont ha ezekről a visszásságokról a kormányzat nem tudott, akkor az azt jelenti, hogy csaknem másfél évtized után sem ismerik rendesen az alapellátás mélyen gyökerező problémáit.
Benzinárstop 2024: küszöbön a bevezetés, ezért üzenne hadat valójában a kormány a szabad piacnak
Egyöntetűen rossz lépésnek tartanák a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők a benzinárstop újbóli bevezetését, már csak azért is, mert a piaci folyamatokba való beavatkozást nem tartanák most jó ötletnek. Emellett az is kiderült, hogy az a régiós adat, amelyre a kormány most már előszeretettel hivatkozik, némileg azért ferdíti a valóságot. Ennek ellenére is úgy látszik azonban, hogy elkerülhetetlen a befagyasztás a kutakon.
Aggasztó népbetegség terjed Európában: egyre többen esnek áldozatul, rengeteg magyar érintett
Manapság mintegy 84 millió európait érintenek a mentális zavarok, ami nem kevesebb, mint 600 milliárd eurós költséggel jár. Ezek a betegségek ráadásul jelentős regionális, társadalmi, nemi, faji és életkori egyenlőtlenségeket mutatnak. A Régiók Európai Bizottsága (Cor) most egy olyan véleményt fogadott el a mentális egészségről, amelyben elismeri a helyi és regionális önkormányzatok fontos szerepét a mentális egészség alakításában a közösségközpontú kezdeményezések megtervezése és végrehajtása által, miközben emlékeztettek a „mentális egészség minden politikában” megközelítés támogatására. A plenáris ülésre a Pénzcentrum is meghívást kapott, ahol olyan kérdésekre kerestük a választ, mint a megelőzés, egészségfejlesztés és beavatkozás lehetőségeivel összefüggésben, valamint egészségügyi ellátás privatizációjának felvetésével.
Pofátlanság, milyen egzotikus húsokat eszik nap mint nap a magyar elit: ezeknek semmi sem drága!?
Az egzotikus kategóriába sorolható húsfélék, így például a kenguru, a zebra, a teve, a láma vagy a krokodil fogyasztása ritkaságszámba megy Európában, Magyarországon, szűk piacuk és fejletlenebbül szervezett termelésük miatt rendszerint nagyon borsos áron kaphatók. Megnéztük, mennyiért kaphatóak áruházakban és éttermekben, de annak is utánajártunk, vajon kell-e félnünk a fogyasztásuktól.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.