Sokak szerint kimozdultak a nemzetközi gazdaság sarokkövei, és az amerikai vámpolitikai bejelentések hatására szélsőséges kilengéseket produkáltak a pénz- és tőkepiacok.

A minimálbér-emeléssel párhuzamosan januártól a családi ellátás összege is emelkedik, jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára jelentette be, hogy a minimálbér-emelésnek köszönhetően januártól a családi ellátás összege is emelkedni fog – számolt be a 24.hu.
A bejelentés szerint a gyermekgondozási díj (gyed) maximálisan folyósítható összege bruttó 373 520 forintra, a diplomás gyed alapképzésen részt vevő hallgatóknál 186 760 forintra, mesterképzésen részt vevők esetében pedig 228 200 forintra nő. A gyed maximális összege jelenleg 324 800 forint, alapszakra járók esetében 162 400, illetve mesterképzésen résztvevők számára 207 480 forint.
Változik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is, amely az önellátásra képtelen gyermekeket gondozó szülőknek jár. Ez az összeg bruttó 266 800 forintra nő, míg a 12 évnél fiatalabb beteg gyerekek gondozása miatti keresőképtelenség időtartamára járó táppénz 17 787 forintra emelkedik naponta.
Januártól a támogatásokat az érintettek automatikusan emelt összegben kapják majd meg.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


