A nemzetközi piaci helyzet miatt várhatóan több, a karácsonyi menüben szereplő élelmiszer ára is megdrágulhat karácsony előtt.
A KSH által kedden közölt adatok szerint az éves infláció júliusban 17,6 százalékra csökkent – a jegybank részéről Rippel Géza elemezte a változást.
Az infláció 2,5 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest. A lassuláshoz legnagyobb mértékben a feldolgozott élelmiszerek (mínusz 1,3 százalékpont) és az iparcikkek (mínusz 0,6 százalékpont) járultak hozzá – írja az MNB közleményében Rippel Géza.
Az előző hónaphoz képest az éves bázisú maginfláció jelentősen, 3,3 százalékponttal mérséklődött. A maginfláció csökkenését is elsősorban a feldolgozott élelmiszerek támogatták, de a termékek és szolgáltatások széles körét jellemezte az áremelkedés lassulása.
A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó éves bázison számított mutatóink szintén mérséklődtek. A ritkán változó árú termékek és a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció éves áremelkedése egyaránt 1,5 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosár ára havi összevetésben nem változott. Az alapfolyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított, havi bázisú maginfláció júniushoz hasonlóan 0,6 százalék volt.
- Az inflációs főcsoportok árváltozásait a jegybank szakértő ezeket írta:
- Az iparcikkek éves inflációja 13,5 százalékra csökkent. A termékcsoport árai 0,5 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest.
- A nem tartós iparcikkek árai az előző hónaphoz képest emelkedtek, amit a tartós iparcikkek árának csökkenése részben ellensúlyozott.
- A tartós iparcikkek árcsökkenéséhez a csoportba tartozó termékek széles köre hozzájárult. A piaci szolgáltatások árai havi összevetésben 0,8 százalékkal nőttek.
- A piaci szolgáltatások éves árindexe 17,6 százalékra csökkent, így az éves árdinamika előző hónapban megkezdődött mérséklődése folytatódott.
- A KSH adatközlése szerint az élelmiszerek inflációja hetedik hónapja lassul, így júliusban 23,1 százalék volt. A termékkörön belül mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek éves árindexe jelentősen mérséklődött. A feldolgozatlan élelmiszerek inflációjának lassulását elsősorban a baromfihús és a tojás, a feldolgozott élelmiszerek dinamikájának lassulását pedig főként a tej, tejtermékek és a kenyér árának mérséklődése magyarázta. Júniushoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 2,1 százalékkal, a feldolgozott élelmiszerek árai pedig 1,4 százalékkal csökkentek.
- Az alkohol, dohány termékkör ára júniushoz képest enyhén, 0,1 százalékkal nőtt.
- A szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai júniushoz képest 1,2 százalékkal emelkedtek. Az áremelkedéshez elsősorban a távolsági közlekedés és a vezetékes gáz árának növekedése járult hozzá. Utóbbi áremelkedését a hatósági ár mennyiségi korlátját meghaladó, magasabb árú gázfogyasztás részarányának növekedése okozta.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.