3 °C Budapest
Young woman is hiding from the abuser or spying, peeking out of the door hole. Family issues and fear of the unknown. Domestic violence must be uncovered concept

Így semmiz ki szinte észrevétlenül a saját párod: ezekre a mérgező jelekre figyelj, mielőtt túl késő lesz

2023. augusztus 1. 05:57

A pénzügyi abúzus a bántalmazás egyik formája, ami bár sokakat érint, mégis kevés szó esik róla. Holott a legtöbb esetben kéz a kézben jár az abúzus egyéb formáival, miközben több százezer magyart érinthet a szakértők szerint. Ez a bántalmazási forma pedig ezerféleképpen megjelenhet 1-1 párkapcsolatban, ráadásul az esetek többségében a nőket érinti a leginkább. A Pénzcentrum most annak járt utána szakértők segítségével, hogy milyen formái vannak a pénzügyi abúzusnak, hogy ismerhetjük fel a jeleit, illetve, ha már bajba kerültünk mit tehetünk ellene.

Ha az abúzus, mint kifejezés, téma szembejön az emberrel első körben mindenki a fizikai bántalmazásra asszociál, holott alapvetően minden, ami valaki, vagy valami ellen irányul és a célja a károkozás az abúzusnak minősül. Azaz minden ide sorolható, ami a másikban szégyenérzetet vagy fájdalmat okoz.

Azonban a hatalommal való visszaélésnek különböző formái vannak, amiket nem biztos, hogy érdemes egymástól elválasztani. Sőt, nem is nagyon lehet őket egyesével tárgyalni, hiszen a bántalmazási formák mindig egyfajta csomagban érkeznek. A Pénzcentrum pár héttel ezelőtt megkísérelte a pénzügyi abúzus fogalmát körül járni. Ekkor megkíséreltük megnézni, hogy pontosan milyen formái vannak ennek, azaz megnéztük, hogy egy munkahelyünkön és a magánéletünkben ez milyen formában jelenhet meg. Most viszont annak szerettünk volna utánajárni, hogy a párkapcsolatokban ez hogyan jelenik meg, milyen formái vannak és kiket érint a leginkább. Illetve, hogy mit lehet tenni ellene, hogy lehet felismerni. Ha egyáltalán fel lehet már a párkapcsolat legelején.

Pénzügyi abúzusról akkor beszélhetünk, ha valaki anyagilag ki van szolgáltatva, pl. az áldozatnak nincs saját bevétele vagy ha van is, az nem kizárólag a saját vagy olyan bankszámlájára érkezik, amihez csak ő fér hozzá. A pénzügyi döntéseket nem ő hozza, a költésekkel forintra el kell számolnia, minden kiadásra engedélyt kell kérnie. Saját megtakarítása nincs, az ingatlanok és nagyértékű ingóságok nem az ő nevén vannak

– összegezte Mérő Vera emberijog védő, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány egyik alapítója, hozzátéve, hogy alapvetően onnantól beszélhetünk pénzügyi bántalmazásról, hogy a fentiek teljesülnek, elvártak és a változtatás a helyzeten nem opció, az ilyen irányú felvetések pedig szankciókat (korlátozás, érzelmi vagy fizikai nyomásgyakorlás vagy bántalmazás) vonnak maguk után.

A párkapcsolatokon belül a gazdasági erőszak, vagy pénzügyi abúzus sosem önmagában álló jelenség, hanem a bántalmazó egyik eszköze a hatalma, kontrollja fenntartására és gyakorlására. Tehát a bántalmazó fél többfajta stratégiát alkalmaz, hogy a másikat kontrollálja, ezek közül a pénzügyekkel, erőforrásokkal való visszaélés csak az egyik eszköz. Ilyen eszközök még a fizikai, lelki, szóbeli és szexuális bántalmazás módozatai is, a bántalmazók ezeket felváltva és együttesen is szokták alkalmazni. A bántalmazás célja a másikon való uralkodás, hogy a bántalmazó igényei az ő kedve szerint teljesüljenek és ne kelljen a partnerét és az ő igényeit figyelembe vennie, ne kelljen alkalmazkodni

– támasztotta alá a fentieket Winkler Zsuzsanna, a Nök a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) önkéntese, kiemelve, hogy magának a gazdasági bántalmazásnak alapvetően megágyaz az a társadalmi háttér, hogy a férfiak alapvetően többet keresnek, mint a nők.

A munkaerőpiacon jobb helyzetben vannak és nem hárul rájuk annyi háztartási és gyereknevelési, gondoskodási munka sem. Magyarországon az attitűdök kifejezetten konzervatívak, azt tartjuk “normálisnak”, hogy a férfi a kenyérkereső, a családfő és a házimunkát, gyerekekkel kapcsolatos feladatokat a nők látják el

– mondta Winkler Zsuzsanna.

A nők, mint munkavállalók eleve számos hátránnyal küzdenek (bérszakadék, üvegplafon, részmunkaidős vagy otthoni munkavégzés lehetőségeinek hiánya stb.), miközben a család ellátása még mindig döntően rájuk hárul

– hangsúlyozta Mérő Vera.

A probléma pedig százezreket érint. Bár se Mérő Vera, se a NANE nem rengelkezik pontos adatokkal (legjobb tudomásunk szerint nem is készült olyan statisztika, ami konkrétan azt kutatta volna, hogy hány embert érint a párkapcsolaton belüli gazdasági erőszak) de mindkét szakértő 200-220 ezer fő közé tenné azoknak a számát, akiket amblock a párkapcsolati erőszak, mint olyan érint.

Magyarországon jelenleg több mint 220.000 nő él fizikailag is bántalmazó kapcsolatban. Ennél valószínűleg magasabbra tehető azoknak a száma, akiket anyagilag tart sakkban a partnerük, de nem tudok olyan felmérésről, ami ezt célzottan kutatta volna

– mondta el Winkler Zsuzsanna, hozzátéve, hogy szinte minden bántalmazó kapcsolatban jelen van a gazdasági erőszak valamilyen formája.

A pénz a kontroll egyik eszköze a bántalmazók kezében, hiszen egy anyagilag független partner sokkal könnyebben ki tud lépni a kapcsolatból, ezért a bántalmazók jelentős része fordít energiát arra, hogy kizárólagos jogot formáljon az erőforrások feletti rendelkezésre és az akaratát ezzel kapcsolatban erőszakkal is érvényesítse

– egészítette ki a fentieket a NANE önkéntese. A pénzügyi bántalmazás pedig nagyon sok formát ölthet a párkapcsolatokban.

A pénzügyi bántalmazás megjelenése a párkapcsolatokban

A másik munkájának, alkalmasságának, tehetségének, értékének lekicsinylése. Leválasztás a munkahelyi kapcsolatokról, a munkatársakra való féltékenység, a munka, mint prioritás személyes sértésként, elhanyagolásként való megélése a bántalmazó részéről, illetve az áldozat saját keresetének beállítása olymódon, mintha az szükségtelen volna a közös élethez, miközben a munkával töltött idő a kapcsolat rovására megy

– mesélte Mérő Vera, hozzátéve, hogy már önmagában a párkapcsolati abúzusnak is hasonlóak a jelei. Hiszen, ahogyan már többször is hangsúlyoztuk, ezek a bántalmazási formák csomagban járnak.

Személyes, intim kapcsolatoktól, rokonoktól barátoktól való elszigetelés, állandó, a másik személyiségét megkérdőjelező, bántó, lekicsinylő kritika, érzelmi zsarolás vagy nyomásgyakorlás

– sorolta a további jeleket, amiket érdemes figyelnünk akár magunkon, akár a közvetlen környezetünkön.

Szinte minden bántalmazó kapcsolatban jelen van a gazdasági erőszak valamilyen formája. A pénz a kontroll egyik eszköze a bántalmazók kezében, hiszen egy anyagilag független partner sokkal könnyebben ki tud lépni a kapcsolatból, ezért a bántalmazók jelentős része fordít energiát arra, hogy kizárólagos jogot formáljon az erőforrások feletti rendelkezésre és az akaratát ezzel kapcsolatban erőszakkal is érvényesítse

– erősítette meg a NANE önkéntese, hozzátéve, hogy alapvetően egy párkapcsolatban nagyon sokféle megállapodás lehet az anyagiakról.

Vannak, akik közös számlán vannak, mások külön számlákon tartják a pénzüket. Egyes párok vesznek fel közösen hitelt, van, ahol mindketten dolgoznak, máshol csak az egyik fél. Ezek mind lehetnek teljesen normális megállapodások, ha egyenlő felek, egymással megegyezve, fair módon, megbeszélve kezelik a felmerülő kérdéseket, kiadásokat, akár anyagi nehézségeket. Ha a felek egymást egyenlőként kezelik, akkor elismerik a háztartásban, gondoskodásban végzett munka értékét is. Gondoljunk csak bele mennyit kellene fizetni, ha szolgáltatásként kellene megvásárolni a takarítást, főzést, bevásárlást, mosást, gyerekfelügyeletet stb. A bántalmazás mindig a bántalmazó szándékával kezdődik, aki sokféle helyzetet a maga javára tud fordítani és manipulációval, erőszakkal eléri, hogy a partnere ne férjen úgy hozzá az anyagi erőforrásokhoz, mint ő

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– emelte ki Winkler Zsuzsanna.

De nézzünk meg pár gyakorlati példát, amit a NANE osztott meg velünk. Sok esetben a férfi jobban keres a partnerénél már a kapcsolat elején. Ő fizeti a vacsorákat, programokat, utazásokat.

Amikor a kapcsolat szorosabbá válik, elkezdi lebeszélni a párját a munkáról, hogy az nagyon stresszes a nőnek, vagy nem becsülik ott meg stb. Felajánlja, hogy majd eltartja. Vagy azt mondja, hogy legyen a nő feladata a háztartás meg a gyerekek, a férfi majd keresi a pénzt. Ez még nem abúzus, hanem ez ebben a pillanatban egy (szándékosan előidézett) kiszolgáltatott helyzet

– mesélte Winkler Zsuzsanna, hozzátéve, hogy ezután a következő lépcsőfok, amikor a nőnek minden kiadásáról meg kell kérdeznie a férfit, illetve azzal részletesen el kell számolnia.

Amikor a férfi nem ad pénzt, mert olyan kedve van, akkor a nő nem tud élelmiszert sem venni, vagy nem tudja fedezni a személyes kiadásait, nem költhet a számára fontos hobbijára, vagy nem veheti meg a gyerekeinek, amire azoknak szüksége van.  A kiadásait meg kell indokolnia, és a férfi dönt róla, hogy az indokolt kiadás-e, vagy sem. A segélyvonalon olyan hívónk is volt, ahol az apa a hűtőre is lakatot szerelt és akkor adott az ennivalóból, ha “jól viselkedtek” a felesége és a gyerekei

– mondta el a NANE szakértője, aki nem egy olyan esetről is hallott, amikor a pár mindkét tagjának a fizetése egy számlára megy, de azt a férfi kezeli, és ő mondja meg, mint a fenti példánál, hogy mit vásárolhat a partnere. Máskor a nő fizetése külön számlára megy, de abból fizetik a napi megélhetést, gyerekekkel kapcsolatos kiadásokat, és így nem tud semmit sem félretenni, miközben a magasabb keresetű férj luxuscikkeket vásárolhat magának.

Olyan hívásaink is vannak, ahol a bántalmazó a partnere munkavállalását lehetetleníti el: balhézik a munkahelyen, megveri a partnerét, hogy ne tudjon bemenni dolgozni. Megtiltja, hogy bárki más vigyázzon a gyerekre, így a nő nem tud elmenni dolgozni. A fentiek ellenkezőjére is gyakran hallunk példát, hogy a férfi nem dolgozik, hanem beköltözik a partnere lakásába és a nő tartja el. A férfi elkölti a nő pénzét, nem járul hozzá a költségekhez, de elvárja, hogy a nő dolgozzon és fizesse a férfi összes kiadását

– folytatta a mesélést Winkler Zsuzsanna, kiemelve, hogy olyan esetek is megjelennek a szervezet segélyvonalán, ahol a bántalmazó a saját vállalkozásában a partnerét ingyen dolgoztatja (“besegít” a férjének), de ennek nincs semmi nyoma a papírokban, így nincs se fizetése, se munkaviszonya. Máskor a férfi hiteleket vetet fel a feleségével és a pénzt elkölti, miközben a nő kell, hogy törlessze a részleteket.

A házaspároknak gyerekszámhoz kötötten ajánlott kedvező hitellehetőségek is a nő ellen fordítható eszközök, hiszen, ha a pár már megigényelte a támogatást, ha mégsem születik meg a vállalt számú gyermek, akkor jóval több pénzt kell visszafizetni. Egy bántalmazó kapcsolatban egy ilyen hitel megléte nagyon nehéz helyzetbe hoz ez egy nőt, hiszen ki szeretne még több gyereket vállalni egy veszélyes partnerrel? Sajnos a jelenlegi szabályozás nem kezeli kivételként ezeket az eseteket, hasonlóan például a meddőséghez

– hívta fel a családtámogatási hiteleknek arra az oldalára a szakértő a figyelmet, amiről kevés szó esik.

Ha nincs hozzáférése a pénzhez a nőnek, az nagyon megnehezíti a kapcsolatból való kilépést, menekülést, hiszen nem tud albérletet kivenni, élelmiszert venni, nem tudja használni az autóját vagy nem tudná a gyerekei számára a megszokott életszínvonalat biztosítani. Még egy jómódú családban is lehet a feleség szegény ilyen esetben, amikor nem rendelkezik a közös pénz felett. Ráadásul a válások során is sokszor halljuk, hogy a férfi igyekszik a vagyonát, bevételét elrejteni, hogy a volt feleség ne jusson hozzá a közös vagyon feléhez (ami jogosan járna neki), vagy a reálisnál alacsonyabb gyerektartást kelljen fizetnie

– összegezte a problémákat Winkler Zsuzsanna, kiemelve azt is, hogy ez a bántalmazási forma, ahogyan a többi sem kíméli egyik társadalmi réteget sem.

Itt pedig felmerül a kérdés, hogy mégis mit is lehet tenni, hogy ha egy ilyen helyzetbe kerülünk.

Itt kérhetsz segítséget, ha magadra ismertél

Sajnos egyértelmű, hogy sok esetben szinte lehetetlen kilépni ebből az ördögi körből. A legtöbb esetben ugyanis a bántalmazó, ahogyan az első jelek felsorolásakor is írtuk, elszeparálja áldozatát a barátaitól, családjától. Miközben eléri, hogy elhiggye, hogy nélküle, a bántalmazó nélkül ő egy senki. Így már nem mer, nem tud lépni, segítséget kérni. Ehhez tartoznak hozzá a fent említett problémák: nem tudja az áldozat egyedül nevelnie a gyerekeit, esetleg hatalmas hitelek vannak a nyakában, vagy nincsen, nem tud félretenni pénzt arra, hogy kilépjen a kapcsolatából.

Állami segítség nagyon kevés van, az sem kellően hatékony, a sorstárs segítő csoportokban viszont lehet tanácsokat kérni, illetve elég sok, online elérhető szakmai anyag is elérhető. A legfontosabb - a bántalmazó elhagyása után -, hogy valamiképpen az áldozat az önálló élethez elégséges saját bevételhez jusson. A legtöbbször ugyanis azért térnek vissza az áldozatok a bántalmazóhoz, mert - amint azt addigra el is hitette velük a volt partnerük nem képesek

– húzta alá Mérő Vera, hozzátéve, hogy a legsúlyosabb eset az, amikor az áldozat a meneküléshez szükséges minimumot sem tudja - még titokban sem - félretenni, mert annyira forintra pontos az elszámoltatás.

Nagyon megterhelő, ha valaki már belekerült egy nehéz helyzetbe, ahol gazdasági erőszakban is része van. Ha egy érintett ilyet tapasztal, akkor is érdemes segítséget, támogatást keresnie. Nincs joga senkinek a partnerét gazdaságilag sem bántalmazni, ez nem elfogadható. Ha van rá módja, akkor hívja fel a segélyvonalunkat. Érdemes lehet megpróbálnia felmérni és dokumentálni a valós anyagi helyzetét és ennek ismeretében jogi segítőhöz fordulnia. Párkapcsolati erőszakkal érintett esetekben mi a Patent egyesület jogsegélyszolgálatát szoktuk ajánlani

– tanácsolta a NANE szakértője.

Minden olyan esetben, ahol erre van mód, biztonságosan meg tudja oldani az érintett támogatni szoktuk, hogy próbáljon saját pénzt félretenni (ha nem dolgozott, akkor keressen munkát, nyisson saját bankszámlát, nézzen utána az igénybe vehető támogatásoknak, kérdezze meg a családtagjait, hogy tudják-e átmenetileg anyagilag segíteni, stb.)

– fejezte be a gondolatmenetét Winkler Zsuzsanna, hozzátéve, hogy az, aki ilyen helyzetben találja magát mindenképpen kérjen segítséget.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. december 3. 17:56
Ezt a cikket 11 éve irtam, Levente kérte, hogy jelenjen meg újra, mert neki úgymond nagyon betalált...
MEDIA1  |  2024. december 3. 11:55
Korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) már egyszer megállapította, hog...
MNB Intézet  |  2024. december 3. 11:54
Az év vége felé a nappalok rövidülése rányomja bélyegét a hangulatunkra, hajlamosabbak vagyunk depre...
Holdblog  |  2024. december 3. 09:19
A gazdasági csúcsminiszter szereti hangoztatni, hogy alacsonyabb kamatszint kell Magyarországon, mer...
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?