Zákányszék
Falusi csok: Zákányszék - Minden, amit a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban fekvő Zákányszék településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Zákányszék legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban található Zákányszék településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban fekvő Zákányszék településen a 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,6%-a magyarnak, 0,6% németnek, 2% románnak, 0,5% szerbnek mondta magát (5,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 75,2%, református 3%, felekezeten kívüli 7,9% (11,9% nem nyilatkozott).
A Csongrád megyei, Mórahalmi járásban található Zákányszék település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Zákányszék Budapesttől való távolsága: 150.3 kilométer
- Zákányszék megyeszékhelytől (Szeged) való távolsága: 20.3 kilométer
Átlagos lakásárak a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban; illetve Zákányszék településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban 2018-ban: 50.000 - 100.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Zákányszék településen 2018-ban: n.a.
A Csongrád megyei, Mórahalmi járás (ahol Zákányszék település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
14.165 | 13.91 | 13.658 | 13.501 | 13.508 | 13.653 | 13.692 | 13.699 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
23.499 | 23.682 | 23.958 | 24.23 | 24.744 | 25.323 | 25.978 | 26.568 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
40.111 | 40.524 | 40.285 | 41.506 | 43.763 | 44.454 | 47.323 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
46.49 | 49.07 | 44.137 | 44.799 | 44.773 | 43.216 | 42.968 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
218 | 210.6 | 206.7 | 170.75 | 167.833 | 166.5 | 168.25 | 165.75 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
10.208 | 6.439 | 5.123 | 5.203 | 4.98 | 5.233 | 5.14 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1350.182 | 1342.5 | 1306.409 | 1303.273 | 1301.773 | 1302.545 | 1360.143 | 1293.773 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
737.274 | 954.799 | 953.342 | 931.222 | 921.82 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
48.531 | 48.346 | 48.27 | 47.801 | 47.828 | 47.673 | 47.381 | 47.314 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
62.184 | 62.355 | 62.379 | 62.478 | 62.102 | 61.511 | 60.832 | 59.971 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
55.221 | 55.226 | 55.221 | 55.061 | 54.891 | 54.528 | 54.039 | 53.57 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
26.263 | 26.272 | 23.991 | 19.905 | 14.357 | 10.104 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1113439.261 | 1083621.105 | 1122575.908 | 1164171.684 | 1204201.024 | 1276829.535 | 1338790.09 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
446608.557 | 438416.06 | 452180.787 | 484454.78 | 528038.636 | 568573.378 | 631762.802 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
163012.414 | 141160.494 | 187019.239 | 183037.44 | 196390.816 | 211163.137 | 200415.857 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
65385.461 | 57111.316 | 75332.551 | 76168.63 | 86116.8 | 94031.141 | 94574.41 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
111.111 | 116.687 | 117.528 | 109.845 | 112.667 | 116.279 | 112.713 | 114.943 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
313.089 | 392.754 | 396.646 | 369.699 | 370.125 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Csongrád megyei, Mórahalmi járásban fekvő Zákányszék is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Csongrád megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Ambrózfalva
- Apátfalva
- Árpádhalom
- Ásotthalom
- Baks
- Balástya
- Csanádalberti
- Csanádpalota
- Csanytelek
- Csengele
- Derekegyház
- Dóc
- Eperjes
- Fábiánsebestyén
- Felgyő
- Ferencszállás
- Forráskút
- Földeák
- Királyhegyes
- Kiszombor
- Klárafalva
- Kövegy
- Kübekháza
- Magyarcsanád
- Maroslele
- Mártély
- Nagyér
- Nagylak
- Nagymágocs
- Nagytőke
- Ópusztaszer
- Öttömös
- Pitvaros
- Pusztamérges
- Pusztaszer
- Röszke
- Ruzsa
- Szegvár
- Székkutas
- Tiszasziget
- Tömörkény
- Üllés
- Zákányszék
- Zsombó
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny