Csütörtökön újabb fő- és mellékutakon léphet életbe teljes lezárás a dunai árhullám miatt Vác környékén.
A Covid-19 járvány alakulása továbbra is kiszámíthatatlan, a szakértők mégis óvatos előrejelzéseket tesznek az őszi-téli időszakra vonatkozóan. Bár jelenleg több országban is magas a vírus szintje, a szakemberek szerint a fertőzések száma kora ősszel átmenetileg csökkenhet – írja a Huffpost.
Dr. Scott Roberts, a Yale Medicine fertőző betegségek specialistája úgy véli, hogy a csökkenő esetszámokra vonatkozó mintázat legalább a következő néhány hónap során kitarthat, azonban szerinte a kedvező trend nem lesz tartós.
Hosszabb távon emelkednek az esetszámok
Dr. Matthew Binnicker, a Mayo Klinika virológiai igazgatója úgy gondolja, hogy az őszi és téli hónapoktól kezdve újfent magasabb covid-számokat láthatunk majd. Állítását azzal magyarázza, hogy egyrészt az emberek több időt töltenek zárt térben, mint nyáron, másrészt a hűvösebb, szárazabb időjárás is kedvez a vírus terjedésének.
A szakértők egyetértenek abban, hogy az ősz végétől kezdve, illetve a tél folyamán ismét emelkedhetnek az esetszámok.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a Covid-19 járvány továbbra is kiszámíthatatlan, ráadásul az új variánsok megjelenése folyamatosan befolyásolhatja a helyzet alakulását. Bár idén leginkább téli hullámra számítanak, Roberts úgy véli, hogy az idei covidszezon enyhébb lehet, mint a korábbi években.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szerintem azok az emberek, akik most átesnek a fertőzésen, sokkal kisebb eséllyel betegednek meg újból a tél folyamán, ugyanis megerősödik az immunrendszerük a jelenleg terjedő variánsokkal szemben
- magyarázta a specialista.
Kegyetlen veszély leselkedik a magyarokra: óriási hibát követ el, aki nem rohan ezzel a sürgősségire
A szakértő szerint fontos megértenünk, hogy egy-egy ilyen eset olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a fertőzések kialakulása vagy a hosszú távú rokkantság.
Veszélyes fertőző kór les a magyar gyerekekre, ha beüt az ősz: nincs menekvés, ezt át kell vészelni?
2024. 36. hetéig összesen 8 969 megbetegedés történt, míg tavaly még ugyanebben az időszakban 12 426 diagnosztizált esetről számoltak be.
Ez az igazi rovarhorror: egyetlen csípés változtatta rémálommá egy férfi nyaralását, majdnem meghalt
Pókcsípés okozott súlyos egészségügyi problémákat egy brit férfinek, rémálommá változtatva ezáltal a nyaralását.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.