Novemberben lecsendesült a lakáspiac, a vevők egy része már 2025-re készül
A fővárosi önkormányzat fenntartásában működő mind a 28, időseket ellátó - budapesti és vidéki - telephelyen végeztek teszteléseket, és kettőben találtak koronavírusos megbetegedést - közölte Karácsony Gergely főpolgármester az Országgyűlés népjóléti bizottsága keddi ülésén. Mindkét esetben kórházból visszatérő betegnél jelentkeztek a tünetek - mondta a főpolgármester, aki hangsúlyozta: egyik intézménynél sem állapítottak meg jogszabálysértést, és ők továbbra is készséggel állnak a vizsgálatok elé.
Karácsony Gergely jelezte, a főváros régóta azt az álláspontot képviseli, hogy a korlátozó intézkedések enyhítésének feltétele a maszkviselés általánossá tétele és a tömeges tesztelés lehet. Ezt a két utat nagyon helyesen jelölte ki a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megtartott online tudományos konferencia is - tette hozzá a főpolgármester, aki örömének adott hangot, hogy a kormány egy fertőzöttséget mutató reprezentatív tesztelési folyamatot is elindít.
A szociális intézményekről szólva a főpolgármester arról beszélt, az első perctől tudták, hogy elsősorban az idősotthonokra és a hajléktalanszállókra kell figyelni. Hozzátette: már akkor elkezdték a felkészülést a nehéz időszakra, amikor még semmilyen központi jogszabály és útmutatás sem született. A kezdetektől azt tartották a legnagyobb kockázatnak, hogy nyilvánvalóan az egészségügyi intézmények lesznek a járvány első gócpontjai, ahova a kórházi ápolásban részesülő ellátottakon keresztül juthat be a koronavírus. Az általuk ismert összes esetben valóban az derült ki, hogy az első tüneteket produkáló beteg éppen a kórházból tért vissza - emelte ki.
- hangsúlyozta. Az ügyben az első levelet március elején írták, de a kórházak kormánymegbízotti állásfoglalásra hivatkozva akkor még elutasították a kéréseiket - mondta Karácsony Gergely. Közölte azt is, hogy a főváros saját forrásból tesztelési programot indított az idősotthonaiban.
A járvány elleni közös védekezésben a legnagyobb problémának azt látja, hogy a főváros a kormányzattól és a központi operatív törzstől kevés információt kap - közölte, megjegyezve, hogy volt egy pozitív fordulat, amikor meghívták a kormányülésre. Szólt arról is, hogy a fővárosi operatív törzs megalakulása után levélben keresték meg az országos törzset, kérve a kapcsolatfelvételt. Az ügyeleti központ vezetője azt válaszolta, hogy a védekezéssel kapcsolatban feladatuk nem keletkezett, ha erre sor kerül, akkor haladéktalanul tájékoztatják. Azóta nem kaptak újabb levelet - tette hozzá.
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: a kormány feladata, hogy biztosítsa a fővárosi szociális ellátás anyagi fedezetét, és ezt meg is teszi. Idén hatmilliárd forintot ad Budapestnek, hogy megfelelő szintű idősellátást biztosítson a település - közölte. A járványhelyzetben nagyon fontos az összefogás. A különböző szervek más-más politikai táborhoz tartoznak, de most közösen kell küzdeniük a koronavírus ellen. Az emberek minél gyorsabb intézkedéseket várnak, és a kabinet gyorsan lépett - hangoztatta.
Karácsony Gergely elmondta, a főváros kétmillió maszkot vásárolt, ebből jutott a máltai szeretetszolgálatnak, a kerületeknek és sok nem fővárosi intézménynek is. A főpolgármester közölte, tízezer tesztet fognak elvégezni a fővárosi intézményekben, és eddig egymilliárd forintot költöttek a védekezésre.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.