Miért fontos, hogy legyen a fiataloknak saját számlája? Mikor érdemes elkezdeni a bankolást?
Kelemen Tamást, az MBH Bank lakossági termékmenedzsment vezetőjét kérdeztük.
Kelemen Tamást, az MBH Bank lakossági termékmenedzsment vezetőjét kérdeztük.
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki 19 millió forintot lopott barátjától.
Fejlesztési okokra hivatkozva 2024. március 16-án 23 órától március 17-én hajnali 4 óráig nem lesz elérhető az OTP Bank számos szolgáltatása.
A CIB Bank bejelentette ügyfeleinek, hogy a CIB Internet Bank asztali alkalmazásuk az év végével megszűnik.
A bankkártyás fizetések száma 40 százalékkal, az egy fizetésre eső összeg 10 százalékkal nőtt a K&H ifjúsági számlával rendelkező ügyfelek körében.
Új ATM stratégiával tör előre az egyik nagybank, amely mérlegfőösszeg alapján jelenleg a második pozíciót tölti be a hazai pénzintézetek rangsorában.
Több leleállást jelentett be a CIB Bank decemberre, karbantartási munkákra hivatkozva.
Az MBH Bank hivatalos nyilatkozata szerint már fennakadás nélkül működnek az online rendszereik, azonban több ügyfél is fennakadást tapasztalhat továbbra is.
Többek között az az internetbank, az online személyi kölcsön, a Simple, a SmartBank, az Electra, a SmartBróker alkalmazás, és a QR kódos internetes fizetési szolgáltatások sem lesznek elérhetők.
Informatikai fejlesztés miatt részlegesen lehet majd csak használni egyes szolgáltatásokat.
Tervezett fejlesztés miatt a szolgáltatásaik egy része átmenetileg nem lesz elérhető.
Technikai karbantartás miatt 2022. december 6-án 21:00 és 23:00 óra között a Raiffeisen Bank egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetőek.
A mobileszközök egyre inkább a mindennapi élet magától értetődő részévé válnak, egy friss kutatás szerint.
Az elmúlt időszakban számos bejelentés érkezett a Takarékbankhoz, amely szerint adathalász linkre kattintottak a Google vagy a Bing keresőjéből.
Kedden és szerdán rendszerfejlesztés miatt részleges szolgáltatáskiesés lesz a CIB Banknál.
Technikai karbantartás lesz a Raiffeisen Banknál novemberben. A munkálatok alatt az internetes portálon és az applikáción is fennakadások várhatóak.
Hatalmas leállás következik a K&H banknál, még a beérkező utalások sem érkeznek majd meg.
Nyaralás során a lakosság 56%-a leginkább a bankkártyás, illetve hitelkártyás fizetést részesíti előnyben, és további 14% szeret mobiltelefonnal, vagy okosórával fizetni.
Állandó átutalás, eseti megbízások, illetve a csoportos beszedés – mit jelentenek pontosan az egyes fogalmak?
Technikai okok miatt nem működik az OTP új internet- és mobilbank szolgáltatása.