Bemondta Gulyás Gergely: ekkor választhatják meg az új köztársasági elnököt
Rendkívüli időpontban, péntek délutánra hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Rendkívüli időpontban, péntek délutánra hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Nem lesz több hivatalos útja a még két hétig államfő Novák Katalinnak.
Novák Katalin köztársasági elnök lemondása után nem sokkal a kegyelmi ügyben szintén érintett Varga Judit saját Facebook-oldalán bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.
Az alábbiakban röviden összeszedtük, hogy milyen lépések jöhetnek ezután, hogy lehet új köztársasági elnöke Magyarországnak?
Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. A bejelentés az M1 élő adásában hangzott el szombat este.
Vidnyánszky Attila visszavonta korábbi lemondását, ezt pedig Csák János elfogadta.
A Nemzeti Színház lemondott vezérigazgatója közölte, belső vizsgálat indul a színházi baleset ügyében, és még a héten visszaépítik a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét.
Bodrogi Gyula úgy tudja, egyiküknél hat hónapot, míg másikuknál kicsit kevesebb időt mondtak az orvosok a teljes felépülésre.
Beismerte felelősségét és lemondott a Nemzeti Színház éléről a kárpátaljai rendező.
Számos szabadtéri programot halasztanak el ma a várható esős, viharos, szeles időjárás miatt, főként koncerteket és filmvetítéseket.
Több mint száz idős bentlakót mentettek ki rendőrök három idősotthonból, ahol bántalmazásnak, éheztetésnek voltak kitéve és ingyenmunkára kényszerítették őket.
David Malpass, a Világbank elnöke június végén, több mint négy év után távozik a Világbank éléről
XVI. Benedek pápa 95 éves korában, vatikáni rezidenciáján halt meg, közölte a Vatikán.
Értesülések szerint Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását. A minisztérium még nem erősítette meg a hírt.
Május végén lejárt a rendőrök felmondási tilalma.
Botrányok sorozata után végül lemondott a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéről Boris Johnson miniszterelnök.
Súlyos tízezrekkel fizethetnek többet a tervezettnél azok, akik utazási irodák segítségével nyaralnak idén.
Az Omega lemondta raktárkoncertjét, ezzel bukták a támogatást is, elmondásuk szerint nem tudták hozni sem technikailag, sem fizikailag a közönség elvárásait.
Eddig a monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelt.
Húsvét előtt volt a legnagyobb a lemondási hullám.