A legfontosabb változások között szerepel, hogy augusztus 1-jétől az általános áfakulcs 19-ről 21 százalékra emelkedik.

Kitört a botrány, lemondott a miniszter: elképesztő visszaélések történtek idősotthonokban Romániában
Távozik tisztségéből Marius Budai, a román kormány munkaügyi és társadalmi szolidaritási minisztere az idősotthonokban történt, közfelháborodást keltő visszaélések miatt - jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök. Elmondása szerint Budai csütörtök reggel közölte vele, hogy a kormányülés után lemond megbízatásáról, amit Ciolacu "egy európai demokráciában magától értetődő reakciónak" minősített a kialakult válsághelyzetben.
A kormányfő szerint az utóbbi napokban kiderült: az idősek és kiszolgáltatottak gondozása drámai módon eltávolodott eredeti célkitűzésétől, és túl sok helyen cinikus üzletté vált, a nyereségesség volt a legfőbb szempont. Ciolacu azt ígérte: ennek a helyzetnek véget fognak vetni, bármilyen gyökeres változásokra lesz szükség. Elmondta: az ügy kirobbanása óta országszerte 1100 hasonló szociális intézményt ellenőriztek, közülük 13-at bezártak. A kormányfő ugyanakkor azt kérte az állami hatásoktól, hogy ne essenek a másik végletbe.
Azzal, ha több tízmilliós bírságot szabnak ki három penészes citromért, semmilyen érdemi változást nem fognak elérni ezekkel az ellenőrzésekkel
- figyelmeztetett a miniszterelnök. Ciolacu már a múlt heti kormányülésen a szociális felügyelet (ANPIS) országos és Ilfov megyei vezetőinek leváltására szólította fel a munkaügyi minisztert, arra hivatkozva, hogy az idősotthonokban történt borzalmak csak a rendellenességek felett szemet hunyó állami tisztségviselők cinkosságával történhettek meg. Szerdán Ilfov megye, valamint - a Bukaresttel összenőtt - Voluntari város rendőrségének vezetői is lemondtak tisztségükről.
A botrány múlt héten robban ki, amikor egy rendőrségi akció során több mint száz idős bentlakót mentettek ki három voluntari idősotthonból, ahol bántalmazásnak, éheztetésnek voltak kitéve és ingyenmunkára kényszerítették őket. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) által elrendelt házkutatás nyomán a rendőrség közölte, hogy az embertelen körülmények között tartott idősek közül 56-ot kórházba szállítottak.
A román média időközben több olyan, alapítványok, magánvállalkozások által működtetett bentlakásos szociális intézményről közölt beszámolót, amelyek hasznot húztak az önellátásra képtelen, hozzátartozók nélkül maradt idős emberek nyomorából. Elkábították, éheztették, az alapvető egészségügyi ellátástól is megfosztották őket, és nemcsak nyugdíjukat, a gondozásukért járó állami támogatást, hanem lakásukat is megpróbálták elvenni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A sajtó szerint a munkaügyi miniszternek több feljelentést is küldött a voluntari idősotthonokban uralkodó állapotokról egy jogsegélyezéssel foglalkozó civil szervezet, de Budai, ahelyett, hogy vizsgálatot rendelt volna el, egyoldalúan felmondta az együttműködési megállapodást az egyesülettel, amely így nem juthatott be többé a szociális intézményekbe.
Az idősotthonokkal kapcsolatos botrányban Gabriela Firea családügyi miniszer is egy "méltatlan lejáratási kampány" áldozatának tekinti magát. Firea nővére és egyik tanácsadója is érintett a visszaélések ügyében, férje, Florentin Pandele pedig Voluntari polgármestere, de mindketten azt hangoztatják, hogy fogalmuk sem volt az idősotthonokban elkövetett borzalmakról. Szerintük csak azért próbálják a politikai ellenfelek besározni Firea nevét, hogy megakadályozzák visszatérését Bukarest főpolgármesteri tisztségébe a jövő évi helyhatósági választásokon.

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


