Az elmúlt időszakban a NAV két dunántúli megyében mintegy 14. 500 doboznyi cigarettát foglalt le.
Tachográf készülékének adatait manipulálta az a sofőr, akinek autóját az M4-es autóút szolnoki pihenőjébe terelték le rutinellenőrzésre.
A NAV közleménye szerint közel 170 kilométer távolságot akart megtenni egy magyar kamionos úgy, hogy közben menetíró készüléke folyamatos pihenőidőt rögzített. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei az áru és okmányok vizsgálata után a sofőr vezetési- és pihenőidejét is ellenőrizték, amikor kiderült a turpisság – mágnes van a sebességváltón lévő leplombázott jeladón.
A gépjárművezető elmondta, hogy a mágnest ő maga tette oda, mert az esőzés miatt elhúzódott a felrakodás, neki pedig mielőbb célba kell érnie. A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek több, mint 1 millió forint bírságot kell majd fizetnie.
A tényleges vezetési idő meghamisítása vagy eltitkolása veszélyes minden közlekedésben résztvevőre. A mágnes felhelyezésével vagy egyéb manipulációs eszközökkel a gépkocsivezetők időt akarnak nyerni, amely rendkívül kockázatos, hiszen nem a gépjárműveknek kell pihennie, hanem a járművet vezető sofőröknek.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.