A 34 méteres hajót át is keresztelték, május eleje óta Aragónak hívják.
A Lidl képviselői a berlini Fruit Logistica konferencián ismertették, hogy a vállalat milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a banánültetvényeken dolgozók méltányos bért kapjanak, ezzel hangsúlyozva a fenntarthatóság és a fairtrade iránti elkötelezettségüket - számolt be róla a fruitnet.com.
A berlini Fruit Logistica rendezvényén a Lidl képviselői, Hannes Langhorst és Vishal Gajjar arról számoltak be, hogy a vállalat milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az ültetvények dolgozói méltányos megélhetésben részesülhessenek. A Fresh Produce Forum keretei között tartott előadásuk során kiemelték a fenntarthatóság fontosságát, különös tekintettela fairtrade (méltányos kereskedelem) programjukra. Langhorst elmondta, hogy a Lidl már régóta elkötelezett a fairtrade mellett, és hogy szeretnék ezt a vonalat a továbbiakban is erősíteni.
A beszámoló szerint az ültetvényeken dolgozók bérezése nem volt megfelelő szintű, ami komoly kihívást jelentett a vállalat számára - a Lidl ezért kidolgozott egy megbízható stratégiát, amelynek részeként meggyőzte a beszállítóit is arról, hogy támogassák ezt az irányvonalat.
Gajjar arról számolt be, hogy egy hatásvizsgálat során feltárták az ellátási láncban rejlő problémákat, beleértve azt is, hogy az ültetvényeken dolgozóknak nem biztosították a megélhetésükhöz szükséges bérezést. A változás érdekében a Lidl elkötelezte magát amellett, hogy Németország területén csak olyan banánt hajlandóak forgalmazni, amelynek termelése során a megélhetésüket biztosító bért kaptak a munkavállalók.
Gajjar kifejtette továbbá azt is, hogy a folyamat során számos kihívás merült fel - többek között az ültetvényeken dolgozók fizetésének összetett természete miatt -, így szükségessé vált az exportőrök és az ültetvénytulajdonosok közötti prémiumfizetési mechanizmusok átalakítása, hogy minden munkavállaló méltányos juttatásban részesülhessen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Lidl az IDH-val is együttműködött egy olyan eszköz létrehozásában, ami segítséget nyújt a beszállítóknak és az ültetvénytulajdonosoknak abban, hogy meghatározzák a prémiumok mértékét, és hogy igazságosan oszthassák szét azokat. A fejlesztések eredményeként az ültetvények dolgozói élelmiszer-utalványokban és készpénzes prémiumokban is részesülhettek. Gajjar hangsúlyozta a változás jelentőségét és arra buzdította hallgatóságát, hogy kövessék példájukat és tegyenek lépéseket a fenntarthatóság felé.
Sokkoló kijelentés az oroszoktól: a célkeresztben már a legnagyobb nyugati országok fővárosai állnak
Dmitrij Medvegyev nyugati politikusokat és Ukrajnát élesen bírálva fenyegetőzött a világ három legerősebb országának fővárosai elleni támadással.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó