Ha ébren vagy, nagy valószínűséggel online is. A technológia a nap felében társunk. A 24 órából közel 10-et "kéz a kézben" töltünk vele.
Magyarországon ez napi 9,4 órát jelent, vagyis 6-8 órás alvást feltételezve a nappalaink túlnyomó részét eszközeinkkel töltjük. Ezzel hazánk a középmezőnyben foglal helyet a 13,7 órás első Dél-Afrika és a 6,6 órás utolsó Lengyelország között körülbelül félúton.
A fenti tények nem is olyan sokkolók, ha eszünkbe jut a számítógépünk, az internet előfizetésünk, az okostelefonunk, a tabletunk vagy az MP3 lejátszónk. Az Ipsos kutatása szerint az ébren töltött órák zömében valamilyen elektronikus "köldökzsinóron lógunk". Valójában sosem vagyunk magányosak. Vagy éppen, hogy...?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt
- Várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
- Áder János: fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást