Mégsem tűnik el libamáj a polcokról

Pénzcentrum
2009. szeptember 10. 08:47

Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy vége a magyar libamáj-előállításnak: a Négy Mancs nevű állatvédő szervezet támadásainak következtében a német nyelvterület áruházaiban levették a polcokról a magyar cégek által előállított libamájat.

A legnagyobb hazai cégnél, a szentesi Hungerit Zrt.-nél tavaly augusztusban leállították a vágósort, és a hónap végén megkezdték mintegy 200 dolgozó elbocsátását, s úgy tűnt, az állatokat felnevelő gazdák is elveszíthetik munkájukat. Év végére azonban elcsitult a konfliktus. Idén tavasszal az egyik nagyobb feldolgozó, a mezőkovácsházi Pannon Lúd Kft. befejezte ugyan a hízott liba vágását, más baromfiüzemek azonban - köztük a szentesi Hungerit Zrt. - jelenleg is folyamatosan vágnak baromfit. Papp Lajos, a termelés integrációjával foglalkozó Komlósi Lúd Kft. ügyvezetője a Népszabadságnak elmondta: a tavalyi 3,5-3,6 milliós hízottliba-vágás után idén nagyjából 3 millió kövér ludat dolgoznak fel. A kistermelők többsége - azok, akik figyelnek a munkájuk minőségére - továbbra is a piacon tudott maradni. A gazdasági válság következtében ugyan csökkentek az árak, ezt azonban ellensúlyozza, hogy a takarmányárak is egyre alacsonyabbak.

Az állatvédőkkel azonban továbbra sincs megállapodás. A Baromfi Terméktanács, tekintettel a költségekre, elállt attól, hogy Németországban és Ausztriában jogi úton vegyen elégtételt az elszenvedett veszteségekért. Magyar József felhívta a figyelmet, hogy nincs olyan európai uniós előírás, amely a tagországoknak megtiltaná a libatömést - de van, ahol fellépnek a kényszertömés ellen. Hagyományos módon azonban mindenütt szabad libát tömni.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm