A szakmabeliek bíznak abban, hogy 2011-ben magához térhet a válság miatt leálló építkezéseket megszenvedő ágazat, ugyanakkor a rendezvényekért is aggódnak.
Ma Magyarországon 15-20 cég foglalkozik mobilvécé-kölcsönzéssel, a piac összforgalma a válság kezdete óta évi egymilliárd forint körül rekedt meg. A mobilvécé-kölcsönzés szezonális tevékenységnek számít, ugyanis a két fő piac, az építőipar, illetve a rendezvények és fesztiválok szezonja általában tavasztól őszig tart.
A szakmabeliek bíznak abban, hogy az idén magához térhet a leálló építkezéseket megszenvedő ágazat, ugyanakkor aggódnak a másik fő megrendelőbázisnak számító fővárosi rendezvények körüli hercehurca miatt is. csak a Sziget Fesztiválra több mint ezer mobilvécét szállítanak ki: ez a szám a hazai állomány 10%-át teszi ki.
A céges partik, családi napok ritkulása tovább csökkentette a fizetőképes keresletet a luxus-, illetve VIP-vécék szegmensében: ezeket az elegánsabb, magasabb minőségű szanitereszközöket korábban egy viszonylag szűk, de stabil vevőkör vette igénybe.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Közlekedésbiztonsági szervezet: vezess úgy, mint egy nő!
- Közeleg a főszezon – mutatjuk, mennyibe kerülhetnek a legkedveltebb strandételek
- Kedden sem marad el a zivatar - videó
- Így ront be az Apple a kínai piacra
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki