Gyula, Békéscsaba és Csillebérc is bejelentkezett az Sziget Fesztiválért: több önkormányzat tárt karokkal várja a szórakozók tömegeit, ha Budapesten túl drága lenne megrendezni az egyhetes kulturális eseményt - írja a Blikk.
A lap szerint ha a szervezők és a főváros vezetése nem nem tudnak megegyezni az -akár- milliárdos bérleti díjról, két út lehetséges: vagy végleg bezár a fesztivál, vagy máshova költözik.
A Blikk úgy tudja, az egyik befogadóhely Békéscsaba lehet, de szívesen látnák az egyhetes programot a váráról és fürdőjéről híres Gyulán is. E két város hátránya, hogy távol esik a ferihegyi reptértől, pedig a Sziget közönségének nagy része külföldi.
Csillebércen viszont 45 hektáros szabad terület várja a fesztiválozókat. A tulajdonos úttörőszövetségnek nem is lenne kifogása az egy hét együttlét ellen. Mogyoródon, ahol az augusztusi Forma-1 miatt amúgy is megszokott a nyüzsgés, és akár a két eseményt össze is lehetne kapcsolni. A lap szerint a település már jelezte szándékait a fesztivál szervezőinek.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Blues és film – zenés road movie készül Hobo életművéről
- Orosz médiákat tiltottak be az Európai Unióban
- Gyümölcsfák alá rejtette a fiatal fiú holttestét - lépett a bíróság
- Ünnepi műsorok az InfoRádióban – Arénák
- Demkó Attila: Harkiv elfoglalásához kevés az ottani orosz erő
- Szijjártó Péter elmondta, mely országtól függ Magyarország energiaellátása