Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége.
A bérleti díjak körülbelül 30-50%-os emelkedését hozta a Kecskemét környéki ingatlanpiacon a Mercedes-beruházás. A KSH adatai szerint az idei első félévben 60%-kal több használatbavételi engedélyt adtak ki a hatóságok, mint egy évvel korábban. A helyi piaci szereplők szerint érzékelhető áremelkedés figyelhető meg - írja a Világgazdaság.
Egy a dolgozóknak szánt lakóparkot pár hete adtak át, de a legnagyobb érdeklődés a hagyományosan bérletben gondolkodó cég miatt a bútorozott, minimum egy évre bérelhető lakásoknál és családi házaknál tapasztalható.
Helyi ingatlanpiaci szakemberek megfigyelése szerint a bérleti díjak 30-50%-kal is emelkedtek. Az eddigi keresletet a gyár építői generálták, lassan azonban érkeznek az üzem majdani dolgozói is. A németek jellemzően a bérleményeket keresik, ennek megfelelően a városban és a környéken már most egyre kevesebb a kiadható lakás és családi ház.
A gyártási folyamatok beindításához és a helyi dolgozók kiképzéséhez 300 német Mercedes alkalmazottra lesz szükség, egy részük már itt lakik, a többiek a közeljövőben költöznek ide. A korábbi hírek szerint a gyár teljes dolgozói létszáma 2500 fő körül lesz.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Vörösboros-fügés-diós fagylalt lett idén a Balaton fagyija
- Ilyen ámokfutó se sűrűn tombol a magyar utakon
- Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás
- Jó tudni: speciális segélyhívó működik a Balatonnál
- Újabb fordulat az Északi-sark birtoklásáért folyó küzdelemben
- Sokszor ez a hétköznapi tárgy okolható az otthoni wifi gondjaiért