Néhány nappal a londoni olimpia indulása előtt újabb botrány-gumicsontot talált a brit sajtó. A lapok a játékok személyzetének szállásait kritizálják.
Az olimpián dolgozók legalsóbb rétegének számító takarítók, szemétszedők ugyanis egy hatalmas konténervárosban lettek elszállásolva, a játékokhoz és a brit fővároshoz egyáltalán nem méltó színvonalon. A fém konténerekből kialakított szálláshelyek túlzsúfoltak, 25 emberre egyetlen WC, 75-re egyetlen zuhanyzó jut, ráadásul nappal forróság, éjszaka pedig hideg uralkodik a szobákban.
Fotó: Daily Mail
Az egész Európából érkező munkásoknak nem kis összeget kell fizetniük a szállásért: egy napra 18 fontot, azaz 6 600 forintot kérnek el tőlük. Sokan voltak, akik azonnal visszafordultak, amikor meglátták a körülményeket, akik maradtak, azok a brit sajtónak panaszkodnak - igaz, a munkások szerződései ugyanakkor tiltják azt is, hogy beszéljenek a
sajtónak, vagy hogy rokonokat, barátokat vigyenek a táborba.. Egy 21 éves madridi diáklány a Daily Mail-nek azt mondta, hogy egyszerűen nem hitte el, amit látott, a tábor leginkább egy börtönre emlékeztette, és azonnal otthagyta az állást. Előfordult az is, hogy vadidegen nőket és férfiakat tettek egy szobába.
A konténerváros lakói közt természetesen magyarok is vannak. Egy 24 éves munkás, aki a tiltás ellenére nyilatkozott a lapnak elmondta, hogy a lakhatási körülmények leginkább egy nyomornegyedre emlékeztetik, azonban nem talált máshol szállást Londonban. Egy másik magyar dolgozó is arról számolt be, hogy meg volt döbbenve a körülmények láttán, különösen a WC-k tisztaságával és a mosdók állapotával vannak gondok.
A tábor üzemeltetői azzal védekeznek, hogy a lakhatási körülmények megfelelnek az előírásoknak, leginkább azért, mert nem állandó, hanem csak átmeneti szálláshelyről van szó. Ráadásul - mondják az üzemeltetők- senkit sem köteleznek arra, hogy ezekben a konténerekben lakjon, a dolgozók többsége pedig korábban munkanélküli volt, és most nagyon boldog, hogy közreműködhet az olimpia lebonyolításában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye
- Megvan a lemondott skót miniszterelnök utóda
- Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne
- Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!
- Baj volt ezekkel a tisztítószerekkel és cigarettákkal - képek