26 °C Budapest

Mennyit bukott a héten Tiger Woods?

2009. december 13. 11:43

Tiger Woods feje fölött kezdenek összecsapni a hullámok, amit az is jelez, hogy a Gatorade után több másik szponzora is kihátrálni látszik mögüle.

Bár az évi hétmillió dolláros reklámszerződéssel bíró Gillette hivatalosan még nem bontott szerződést a többszöri házasságtöréssel vádolt Woodsszal, egyelőre nem ad neki több szerepet a marketingkampányaiban. "Tiger igyekszik visszavonulni a nyilvánosság szeme elől, mi pedig támogatjuk a magányra való vágyódását azzal, hogy visszafogjuk szerepéz a marketingkapányainkban" - állt a némileg sántító Gillette sajtóközleményben.

A héten ezen kívül egy másik szponzora, a svájci Tag Heuer is kihátrált mögüle, amikor levette a boltjaiban a képével fémjelzett órareklámokat. Az amerikai AT&T telefontársaság szintén figyelmeztetett, hogy újrairathatják a szerződésüket Tiger Woodsszal. Egyedül az évi 20 millióval támogató Nike állt ki teljes mellszélességgel a sztár mellett.

De ez még nem minden. Tiger Woods számítások szerint csak az idén 10 millió dollárt veszíthet azzal, hogy nem indult el golfversenyeken, inkább a házasságát próbálta rendbe tenni. Ennél azonban több is veszhet, Tiger és felesége Elin Nordegren házassága előtti szerződése ugyanis állítólag 200 millió dolláros kártérítést tartalmaz abban az esetben, ha Woods megcsalja a feleségét. Ezen kívül a golfsztár elveszítheti két gyermekének, a 10 éves Charlie-nak és a 18 hónapos Samnek a nevelési jogát, ugyanakkor tartásdíjat még kell fizetnie.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem