22 °C Budapest

Rendben fizeted a devizahiteled? Rajtad is segíthet Rogán javaslata

Pénzcentrum
2011. március 18. 10:02

A lehetséges megoldások között említette az összes frank alapú lakáshitel törlesztőrészletének meghatározásához alkalmazott árfolyam rögzítését a Magyar Televízió Az Este című műsorában Rogán Antal fideszes képviselő. Mint mondta, a kormány az árfolyam-különbözetből képződő áthidaló hitelre garanciát vállalna a bankok felé, a készülő megoldás költségeiből azonban a bankoknak és az érintett adósoknak is ki kell venniük a részüket. Egy hasonló árfolyamrögzítés ötlete már korábban is megjelent a sajtóértesülésekben, Rogán szerint ezzel a jól fizető ügyfeleket is segíteni kell.

Csak ideiglenes a moratórium, a hitelt vissza kell fizetni

Mint ismeretes, Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők javasolták a lakáscélú hitelesek körében a kilakoltatási moratórium július 1-jéig történő meghosszabbítását. Rogán ennek okát abban jelölte meg, hogy a kilakoltatási moratórium csak ideiglenes intézkedés. Mindenkinek védelmet akarnak biztosítani, akinek a lakását veszély fenyegeti, ahhoz az alapelvhez azonban ragaszkodni kell, hogy a hitelt vissza kell fizetni, különben "összeomlik az ország" - fogalmazott.

Rogán emlékeztetett: a lakáshitelesek mintegy 15%-a esetében van szükség segítségre, ez ügyben már tárgyalnak a Bankszövetséggel. A segítségben a szociális rászorultságot kell alapul venni (ehhez egy nagyjából 15-20 millió forintos összeghatárt jelölt meg), a kormány nem tudja megváltani hitelétől az ügyfelet, ilyen esetben a kisebb lakásba költözés lehet a megoldás.

A rossz adós maradna a lakásban, de a tulajdonjogát elveszítené

A nemzeti eszközkezelő koncepciójával kapcsolatban Rogán óvatosságának adott hangot. Mint mondta, sokféle eszközkezelő van a világban, van ahol, kivásárolja a hitelt az állam, nálunk azonban szerinte nem erre van szükség. Magyarországon csak olyan közös megoldás jó szerinte, melyben az állam, az érintett hitelesek és a bankok közösen viselik a terheket. A bankoknak Rogán szerint be kell látniuk, hogy rossz hitelt adtak, az ügyfeleknek viszont sok esetben tudomásul kell venniük, hogy a lakhatási jogot ugyan megtarthatják, de a tulajdonjogot elvesztik.

A jó adósok is kedvezményes árfolyamon törleszthetnének

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bankok összes lejárt vagy rossz tartozását nem lehet egyszerre megoldani, ütemezett, valószínűleg több éves periódus kell a megoldáshoz - vélte Rogán. Fontos szerinte, hogy ne csak azoknak nyújtson az állam költségvetési segítséget, akik késedelembe estek, hanem a rendesen fizető 85% is megérezzen belőle valamit. Erre vonatkozóan megoldás lehet - amit "láttam a sajtóban, csak rosszul" - hogy a törlesztőrészletek árfolyamát rögzítsék, a piaci és a rögzített árfolyam különbségéből pedig áthidaló hitelt képeznének. Ezekre az állam garanciát vállalna a bankrendszer felé, a bankoknak pedig "illene" ezért garanciadíjat fizetniük. "Meg kell nézni, a Bankszövetség el tudja-e fogadni ezeket a megoldásokat." A tárgyalások Rogán szerint haladnak, a megoldáshoz közel állnak, de "a vége még nincs meg".

A moratórium július 1-jei határideje a piac megnyugtatását is szolgálta: megakadályozza a jelzáloglevelek elértéktelenedését, így azt is, hogy azok kamatlába is növekedjen, akik rendben fizetik hitelüket - emelte ki Rogán.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 09:59
Giorgia Meloni kormánya egyre erőteljesebben avatkozna be az olasz állami csatorna tartalmaiba, de a...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem