19 °C Budapest
Young business man crying abandoned lost in depression sitting on ground street concrete stairs suffering emotional pain, sadness, looking sick in grunge lighting

Egyre több és több adót hajt be az állam: nincs menekvés, már ilyen esetekben is fizetni kell

2023. szeptember 19. 13:34

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 3 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2022 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy az adóhatóság és az adózók közül az utóbbiak fordulnak leginkább a Kúriához fellebbvitelezés miatt.

Egyre több adót szednek be

2020-ban 15 812,9-, 2021-ben 17 573,1-, 2022-ben 20 601,8 milliárd forint adót szedett be a NAV. 2020-as éves adóbevételek alakulását jelentősen befolyásolta a COVID-19 járvány gazdasági szereplőkre gyakorolt negatív hatása, és az azok kezelésére hozott gazdaságvédelmi intézkedések.

2021-ben a növekedés legfőbb oka – a mérsékelt bázisadatokon túl – a termelői és fogyasztói árak emelkedése volt, ezen kívül az év második felében, a járványhelyzet javulásával a gazdálkodási feltételek pozitívan változtak.

A 2022-es bevételekből a jelentős többlet részben ebből származik:

  • a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok),
  • a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztásipályából (az áfa-előirányzat több, mint 1 000 milliárd forinttal teljesült túl), valamint
  • a 2022-es adóintézkedésekből, extraprofitadókból.

Az ÁFA a figyelem középpontjában

Az ellenőrzési megállapítások leggyakoribb adóneme mindhárom vizsgált évben az ÁFA volt. 2020-ban a megállapítások 87,35%-a volt ÁFA-val kapcsolatos, 2021-ben ez a szám 89,5% volt, míg 2022-ben 90,6%-ra emelkedett az ÁFA-val kapcsolatos megállapítások száma. A megállapítások értéke folyamatosan nő – jegyezte meg Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az adózók előszeretettel mennek Kúriához

Kúriához vitt ügyekből 2022-ben volt a legkevesebb, ezzel együtt itt volt a legalacsonyabb a NAV javára ítélt döntések aránya, ám a maga 62,2%-ával még így is jócskán meghaladta az ítéletek felét. Mindhárom évben az adózók fordultak inkább a Kúriához a döntésekkel szemben, ám 2020-ban és 2021-ben közel annyiszor nyújtottak be az adózók felülvizsgálati kérelmet, mint az Adóhatóság.

Ezzel együtt az is látszik, hogy a lefolytatott adóellenőrzések számához képest elhanyagolható azon ügyek száma, ami eljut a legfelsőbb bírói fórum elé. Ennek oka részben az, hogy az adóvizsgálatoknak egy része eleve ún. jogkövetési vizsgálat, amely nem állapít meg adóhiányt csak rögzíti a tényállást és az esetleges jogsértést. De még az adóvizsgálatok esetében is gyakran elfogadják az adózók az adóhatóság döntését – hangsúlyozta Bagdi Lajos. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
MEDIA1  |  2024. május 7. 14:01
A magyar külügyminiszter szerint a háborús pszichózist kizárólag internetes harcosokkal lehet legyőz...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem