16 °C Budapest
Wheat

Rengeteg ukrán termék került a magyar boltok polcaira: tényleg veszélyes megenni őket? 

2023. április 19. 12:57

Olyan mennyiségű gabona érkezett tavaly Ukrajnából, ami közvetlenül veszélyeztette a magyar gazdák megélhetését - ezt válaszolta az Agrárminisztérium a Pénzcentrum azon megkeresésére, amely a gabonabehozatali tilalomról érdeklődött. Kiderült végre az is, hogy mielőtt még ukrán gabonából készült étel kerülne a magyarok asztalára, azt a NÉBIH alaposan átvizsgálja.

Összesen 25 mezőgazdasági termék behozatalát tiltotta meg a kormány friss rendeletében - erről ma reggel a Pénzcentrum is beszámolt. A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára.

Hazánk ugyanakkor nem tiltja ezen termékek területén történő átszállítását. A tranzitszállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok zárral látják el a határon, elektronikus eszközökkel és járőrök segítségével nyomon követik őket és az ország egész területén ellenőrizni fogják az érintett termékek árutovábbítási eljárásait. A szabályokat megszegő fuvarozók büntethetők, a büntetés akár a szállítmány teljes értékéig is terjedhet - tette hozzá közleményében Nagy István agrárminiszter.

Ömlött be a gabona, leszorította az árakat

Mint hétfői cikkünkben mi is megírtuk, a háborús helyzet ellenére jelentős mennyiségű gabonaféle érkezett Ukrajnából, ami egy durva helyzetet eredményezett a magyar gazdáknak. Mivel a szállítmányok az országban maradtak, ennek jelentős árcsökkentő hatása volt, vagyis a minisztérium azért lépett, mert lassan egyáltalán nem volt rentábilis a gabonakereskedelem. Ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Ha megnézzük az ENSZ gazdasági adatait, akkor az is jól látszik, hogy nem mi vagyunk a háború sújtotta ukránoknak az egyetlen, ahová a tavalyi évben a szokottnál jelentősen több gabonafélét exportáltak. Az alábbi grafikonon jól látszik a tendencia: nálunk is éppen tavaly ugrott nagyon sokszorosára a gabonaimport keleti szomszédainktól, de a szlovákok, a lengyelek és a románok is kaptak bőséggel ukrán gabonát - itt egymilliárd dollárnál is nagyobb az érték. Nem lehet véletlen, hogy minden, itt felsorolt ország gabonastopot rendelt el Ukrajna felől.

Ki van nagy bajban?

Kérdéseinkkel meglerestük az Agrárminisztériumot is. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, rászorulhat-e Magyarország a kiesett mennyiség pótlására más ipmportforrásból, valamint hogy várható-e a gabonából készült élelmiszerek piacán bármekkora árnövekedés?

A minisztérium válaszában leszögezte: szó nem volt arról, hogy az Ukrajnából érkező gabinafélék az országban maradnak. Az árcsökkenés viszont azonnali volt, így a gazdák jelentős veszteségeket kellett, hogy leírjanak.

Az ígéret az volt, hogy az ukrán gabonát az afrikai országok élelmezésére szállítják tovább, de ez nem történt meg. A magyar gazdák óriási veszteséget kénytelenek elkönyvelni a hazánkban ragadt ukrán gabona miatt. Ez az árakban is megnyilvánul: Magyarországon az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 27 százalékkal, a takarmánybúzáé 37 százalékkal, míg a takarmánykukoricáé 23 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. A teljes múlt évi ukrán gabona- és olajos növény import 2,5 millió tonna volt, amelyből 1,8 millió tonna volt a közvetlen, 0,7 millió tonna közvetett behozatal. A korábbi években megszokott ukrán import évente 40-60 ezer tonna körül alakult. A fenti áresések mértéke, de talán még inkább az értékesítési lehetőségek megszűnése miatt éri óriási veszteség a magyar gazdákat

- tudtuk meg az Agrárminisztériumtól. Azt is közölték, hogy nem kizárólag a gabonaféléket termesztő gazdák vannak nagy bajban, hanem azok is, akik mást igyekeznek eladni.

Nem csak a szántóföldi növénytermesztők vannak bajban. A teljes körű vámmentességet élvező ukrán mezőgazdaság az európai piacra a gabona mellett nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet kezdett exportálni, ami kiszorítja hagyományos piacairól a magyar termékeket és a termelési költségek szintje alá süllyeszti az értékesítési árakat

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- írta válaszában a minisztérium.

A magyarok biztonságban vannak

Persze a minisztérium megnyugtató válaszokkal is szolgált. A Pénzcentrumnak küldött válaszukban azt is leírták: fogyasztásra csak az a gabona kerülhet, amely átment a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal szigorú "átvilágításán".

A bejövő gabonaimportnak csak egy része az, amely közvetlen emberi fogyasztásra kerül. A NÉBIH szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésnek veti alá az ukrán gabonát. A vizsgálatok nemcsak a feldolgozatlan gabona terményekre, hanem az ukrán eredetű búzalisztekre is kiterjednek. A magyar fogyasztók így teljes biztonságban vannak

Arra is kíváncsiak voltunk, milyen visszajelzést kapott a magyar kormány vagy akár csak a minisztérium az EU-tól. Az EB szóvivője ugyanis már szombaton, a lépés bejelentésekor nemtetszését fejezte ki, mondván hogy a magyarok kormánynak erről előzetesen Brüsszellel is egyeztetnie kellett volna.

Hivatalos jelzést az Európai Bizottságtól még nem kaptunk. Az Ukrajnából érkező mezőgazdasági dömping miatt hónapok óta a többi érintett tagállammal közösen kértük az Európai Bizottság intézkedéseit, azonban érdemi lépések nem történtek. Így  Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel mi is megtiltottuk az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását

- írta válaszában az Agrárminisztérium.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm