Kiderült a települések pontos listája: itt vehető igénybe emelt összegben az új felújítási támogatás
A Pénzcentrum kigyűjtötte, mely települések tartoznak az egyes járásokhoz, ahol 2,5 millió vagy 3,5 millió támogatást lehet igénybe venni.
A Pénzcentrum kigyűjtötte, mely települések tartoznak az egyes járásokhoz, ahol 2,5 millió vagy 3,5 millió támogatást lehet igénybe venni.
A hazai bankok 2024-ben eddig jellemzően nem szigorítottak a lakáshitelhez jutás feltételein, sőt, egyes pénzintézetek még lazítottak is.
Komoly gondot okoz a vevők számára a gyenge kínálat, a túlárazottság és a még mindig túl magasnak tartott hitelkamatok.
Publikálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések februári forgalmi és árazási adatait.
Publikálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések februári forgalmi és árazási adatait.
Az Észak-alföldi régió az ország második legnagyobb és legaktívabb területe az ingatlanpiacon:
Márciusban országosan 11 ezer lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 90 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A piacra most is jellemző a túlárazott ingatlanok jelenléte: akár 15-20 százalékos eltérésről is beszélhetünk a tényleges eladási árhoz képest.
Az elmúlt 6 évben 2,5-szeresükre drágultak a lakások Debrecenben, ingatlanpiaci szakértők szerint hasonló sors várhat Szegedre is a BYD-gyár miatt.
Némileg enyhült az elmúlt hónapokban a tavaly ilyenkor jellemző depressziós hangulat a Belváros és a XIII. kerület ingatlanpiacán.
A kamatszint további csökkenésére és a lakásárak emelkedésére sem érdemes várni a szakértők szerint, sem az eladóknak, sem a vevőknek nem éri meg a késlekedés.
Sokan csak a lakásvásárlás során szembesülnek azzal, hogy az ingatlan megszerzésével illetékfizetési kötelezettségük keletkezik. Pedig akár több milliós összegről van szó.
Nem mindenkinek jött be a Budapesthez közeli élet.
Egy 20 millió Ft összegű, 20 évre felvett lakáshitel havi törlesztője jelenleg több mint 20 ezer forinttal alacsonyabb, mint 12 hónapja.
A bizonytalan jogi helyzet miatt nem folyósítja a hitelét az OTP Bank azoknak a vevőknek, akik a XIII. kerületi Duna Terasz Grande lakóparkban vásároltak lakást.
Már nem Budapest a legkevésbé megfizethetőbb város, ha azt vesszük, hogy az ingatlanárak hogyan aránylanak a bérekhez, illetve az azok alapján megszerezhető lakáshitelekhez
Gyakran elhangzó kérdés, hogy meglévő vagy vállalt gyereknek számít-e egy magzat akkor, ha a szülők CSOK Plusz hitelt igényelnének.
A piaci környezet változása miatt a vállalati kamatstop lassan magától megszűnik, ugyanis a piaci hozamszintek már a küszöbértékhez közelítenek.
Budapesten az eladó házak iránti kereslet 24 százalékkal nőtt,
A személyi hitelek piacán is jelentős fellendülést hozott a január, hasonlóan a jelzáloghitel-piachoz.