12 °C Budapest
Püspök ősi szobor sziluettje a koronázópálca ellen nézi a mennyei naplemente égbolton

Így élt és vezette a katolikus világot Ferenc pápa

2025. április 21. 11:01

Ferenc pápa mindig kiállt a szegények, az elesettek és a megnyomorítottak mellett - a XXI. század harmadik pápája azonban nem csak ezzel vonult be a katolicizmus történelemkönyvébe. Nekrológunkban most életének fontosabb állomásait idézzük fel.

Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, életének 89., pápaságának tizenharmadik évében elhunyt Ferenc pápa, a római katolikus egyház 266. vezetője. A Jorge Mario Bergoglio néven született egyházfő február közepe óta tartózkodott már a római Gemelli klinikán, április elején azonban elhagyhatta a kórházat. A Szentszék hivatalos közleménye nem tért ki arra, hogy mi okozta a halálát, ez későbbre várható.

Korábban, kórházi tartózkodása alatt már arról is szóltak a hírek, hogy több hörgőrohama is volt, illetve újra kellett indítani a gépi lélegeztetését. A temetésének időpontját hamarosan bejelentik - csak azután kerülhet sor a bíborosok azon tanácskozására, amely megválasztja az új pápát, és amelyet konklávé néven ismer az egész világ.

Per és aszkéta életmód

A pápa 1936-ban született Buenos Airesben, olasz származású apa és argentin anya elsőszülött gyermekeként: később még négy testvére született. Fiatalon, mielőtt még papnak állt volna a jezsuita rendben - bár vegyésztechnikusi oklevelet is szerzett - több munkája is volt: dolgozott portásként, takarítóként és még kidobóemberként is szülővárosában. Végül 1958-ban döntött a papi hivatás mellett, a jezsuitáknál az örökfogadalmat 1973-ban tette le: addigra már közkedvelt és elismert oktatója volt több jezsuita intézménynek is.

1979-ben lett a jezsuita rend argentin tartományfőnöke, és erre az időszakra esett az argentin katonai junta rémuralma is. Bergogliot később rengeteg bírálat érte amiatt, hogy nem tett eleget két jezsuita pap elrablása ellen - köztük volt a magyar Jálics Ferenc is. Jóval később, 2005-ben per is indult ellene emiatt, de mivel a vádakat nem tudták bizonyítani, az ügyet végül ejtették.

Bergogliot 1998-ban nevezték ki Buenos Aires érsekévé, három évvel később pedig II. János pál pápa bíborossá kreálta. A Vatikánban innentől több tisztséget is betöltött: tagja volt többek között a Papi Kongregációnak, a Család Pápai Tanácsának és a Pápai Latin-Amerikai Bizottságnak is. Visszafogott életmódja kiemelten népszerűvé tette otthoni és a római hívők között is: legendák szóltak róla, hogy otthon sem szívesen viselte a bíborosi öltözéket, Rómába mindig turistaosztályon repült, és otthon is tömegközlekedéssel járt.

Majdnem pápa lett 2005-ben

2005-ben, az őt bíborossá kreáló II. János Pál pápa temetésén természetesen ő is részt vett, majd a pápanélküliség, latin nevén a sede vacante időszakában régensként irányította a Szentszéket, míg a pápaválasztó tanácsot, a konklávét meg nem nyitották. 

Az azóta kiszivárgott hírek szerint a konklávén sokáig komoly versenyben volt Szent Péter trónjáért: az első fordulóban ugyan csak tíz, a másodikban azonban már 35, majd 40 szavazatot kapott a bíborosoktól, a negyedik fordulóban azonban megválasztották Joseph Ratzingert, aki a XVI. Benedek nevet vette fel.

Szent Péter trónján

Bergoglio visszatért bíborosi és egyéb szentszéki feladataihoz, de ez az állapot csak addig tartott, amíg XVI. Benedek 2013 februárjában - a világ számára teljesen váratlanul - lemondott a pápai trónról, hat évszázad után az első egyházfőként. Döntését azzal indokolta, hogy egyre gyengülő szervezete és fogyó ereje nem engedi, hogy az egyházfői feladatokat tovább ellássa. Benedek pápa utána még kicsit több, mint tíz évet élt: az emeritus pápa 2023 utolsó napján hunyt el, 95 évesen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bíborosok tehát újra összeültek, és alig két héttel azután, hogy Szent Péter trónja megürült, meg is volt az utód: Bergogliót 2013. március 13-án, este hét órakor az ötödik szavazási körben megválasztották pápának, apostoli névnek pedig a Ferencet választotta - elsőként a pápák közül, elmondása szerint Assisi Szent Ferenc tiszteletére. Az új egyházfőt csaknem százezres tömeg ünnepelte a Szent Péter téren.

Ferenc pápa megválasztásával több rekordot is tartott: ő volt a legelső pápa az amerikai kontinensről és a déli féltekéről egyaránt, és előtte még nem adott pápát a jezsuita rend sem. Emellett több mint 1300 éve ő volt az első olyan pápa is, aki Európán kívül született vagy nevelkedett - legutóbb ilyen a nyolcadik században volt, a szíriai származású III. Gergely személyében.

Kétszer volt Magyarországon Ferenc pápa

Ferenc pápa egyszerűségével és közvetlenségével nagyon hamar óriási népszerűségre tett szert: már a Szent Péter térre is úgy ment ki a hívek elé, hogy egyszerű, fehér pápai öltözetet viselt, elhagyva a stólát és a tiarát. Emellett nem lehetett látni a fényes aranytrónust a miséken és az audienciákon sem, illetve hírek szóltak arról, hogy az egyházfő éjjelente szívesen sétált Róma utcáin, alaposan megnehezítve például az őrzéséért és biztonságáért felelős Svájci Gárdának a dolgát. Kórházba vonulása előtt sem lakott a pápai rezidencián.

Ferenc pápa gyakran kiállt a szegények, elesettek mellett: emlékezetes mozzanatokat látott tőle a világ a 2014-ben kirobbant európai menekültválság idején is, amikor több alkalommal is megáldotta a szörnyű viszontagságok közepette Rómába érkezett menekülteket. Felszólította a világ vezetőit a menekültek segítésére, bírálta a populizmust és a féktelen kapitalizmust is.

Emellett olyasmi is fűződik a nevéhez, amit pápa előtte soha nem tett: kijelentette, hogy bár a homoszexualitást az egyház nem fogadja el vagy támogatja, és az LMBT-párok megáldását a klérus továbbra is tiltja, egyének részesülhetnek áldásban. Emiatt érték a leghangosabb kritikák is saját egyházán belül: bírálói többször is támadták azzal, hogy nem elég konzervatív.

A pápa pontifikátusa alatt kétszer is járt Magyarországon: 2021-ben az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be, két évvel később pedig három napos apostoli látogatáson járt hazánkban. Előtte a katolikus egyház feje utoljára 1996-ban járt itt, akkor ezt a tisztséget még II. János Pál töltötte be. Ezt az elődjét - sok más, a huszadik század jelentős egyházi személyisége mellett - éppen Ferenc pápa avatta szentté, de így tett Kalkuttai Teréz Anyával is.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?