26 °C Budapest
police car and ambulance at the scene of a traffic accident

Ügyészség: három személy ellen emeltek vádat a részben leomlott székelyudvarhelyi diákotthon ügyében

MTI
2025. február 4. 21:01

Három személy ellen emelt vádat az ügyészség a Székelyudvarhelyen 2023 decemberében történt tragédia ügyében, amelyben a Tamási Áron Gimnázium diákotthona külső falának leomlása nyomán két diák életét vesztette - írta kedden az ügyészség vádirata alapján a Székelyhon.ro.  

A székelyföldi hírportál szerint az ügyben kezdeményezett büntetőper ügycsomóját decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken. A vádirat kivonatolt változatát a törvényszék bocsátotta rendelkezésükre - írták. Emlékeztettek: a tragédia azután következett be, hogy az épület felújítására készülve a megbízott kivitelező cég több mint két méter mély vízelvezető árkot ásott a diákotthon épületének külső falánál.

Felidézték, hogy az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított vizsgálatot a marosvásárhelyi regionális ügyészség, és a bíróság az árok ásását végző cég ügyvezetőjét, a tervezőt és a projektmenedzsert 60 nap hatósági felügyelet alá helyezte. A kezdeményezett büntetőper ügycsomóját tavaly decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken, amely rendelkezésükre bocsátotta a vádirat kivonatolt változatát - írta a Székelyhon.

Mint közölték, a 2024. december 10-i keltezésű vádirat szerint három személy ellen emeltek vádat: a tervezést végző műépítészt, az ásást végző cég ügyvezetőjét és a projektben a tulajdonos gyulafehérvári érsekség képviselőjét az építkezések minőségére vonatkozó törvény előírásainak megsértésével vádolják.

Az előírások olyan építkezés tervezésének, tervellenőrzésének, szakértői vizsgálatának, kivitelezésének büntetését írják elő, amelynek során nem tartották be a stabilitásra vonatkozó műszaki előírásokat, veszélyeztetve ezzel egy vagy több személy életét vagy testi épségét, és emberéletek elvesztését, súlyos sérüléseket, az épület vagy a berendezések részleges vagy teljes megsemmisülését eredményezve - részletezte a cikk. Eszerint a jogszabály említett előírásainak megszegése 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztést von maga után.

Emellett az említetteket két személy sérelmére elkövetett bántalmazással, engedély nélkül vagy az előírások betartásának elmulasztásával végzett építkezési munkálatokban való bűnrészességgel is vádolják. A műépítészt továbbá azzal is vádolják, hogy olyan műszaki dokumentumokat készített és írt alá az építkezési munkálatok engedélyezése érdekében, amelyek eltérnek az egyetemi diplomájában meghatározott szakosodástól.

Arra is kitérnek, hogy a projektvezetőnek törvényes kötelessége lett volna az elkészült tervet tervellenőr szakemberekkel ellenőriztetni, a tervezőnek pedig szintén be kellett volna mutatnia ellenőrzésre a terveket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az épület részleges leomlásának okait vizsgáló szakértők megállapították: ez a nem megfelelő módon, az előírások be nem tartásával végzett ásás miatt történt. A három vádlott részéről történt törvénysértések miatt az épületben tartózkodó összes személy veszélybe került - mutat rá a vádirat.

A Székelyhon cikke szerint a perben polgári félként további 11 személy szerepel, ők erkölcsi kártérítési igényeket fogalmaztak meg. Ezek összege egyenként 125 ezer és 600 ezer euró között változik, az összérték eléri a 4,7 millió eurót. A per egyelőre előkészítő szakaszban van, még nem tűzték ki a tárgyalási időpontot - írták.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg egyharmada dőlt össze 2023. december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, és az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány egyike is súlyosan megsérült, ő pár héttel a tragédia után a kórházban elhunyt.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?