10 °C Budapest
Egyetlen NATO-zászló. Fényképezve Philadelphia városában 4/22/23-án.

Hangsúlyos kijelentést tett az USA NATO tagságáról a lengyel elnök: erre készül Trump valójában

2025. január 26. 13:35

Az amerikai elnök nem kételkedik sem a NATO-ban, sem az Egyesült Államoknak a szervezetben betöltött szerepében - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök az Al Jazeera televíziónak nyilatkozva.

Duda a svájci Davosban, a Világgazdasági Fórumon adott interjúban az Al Jazeerának elmondta, hogy nem ért egyet azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint Donald Trump szkeptikusan nyilatkozott mind a szövetségről, mind a szervezetben való amerikai részvételről.

Duda szerint a politikai kommentátorok ilyen kijelentései többnyire abból fakadnak, hogy nem ismerik az amerikai elnök által folytatott politika természetét és a szövetséghez való hozzáállását - hangsúlyozta a lengyel elnöki hivatal az X-en.

A lengyel elnök eszerint határozott és pragmatikus politikát vár Trumptól, amely határozottan az Egyesült Államok érdekeit szolgálja. Ami nem jelenti azt, hogy ez rossz időszak lenne a szabad világ és mindazok számára, akik együttműködésre törekednek.

Duda szerint éppen ellenkezőleg, a gazdasági verseny ideje jön el, amelyben az Egyesült Államok talán éles, de becsületes versenyben, partneri feltételek mellett kíván részt venni - idézte Duda szavait az elnöki hivatal a honlapján.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Trump ukrajnai háború befejezésére vonatkozó nyilatkozatáról szólva Duda meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikai elnök "teljesíti ezt a kötelezettségét, és ez az orosz invázió végéhez vezet". Hozzátette, hogy Trump szerinte minden tőle telhetőt megtesz a cél elérése, a biztonság megerősítése érdekében.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 27. hétfő
Angelika
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33