Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma.
Megölték Szájed Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét - erősítette meg szombaton az Irán támogatását élvező libanoni síita mozgalom, miután az izraeli hadsereg bejelentette, hogy előző nap egy bejrúti légicsapásban likvidálta Naszrallah sejket és a szervezet több más magasrangú parancsnokát
Közleményében a Hezbollah leszögezte, hogy folytatja Izrael elleni harcát „Gáza és Palesztina támogatására, valamint Libanon, illetve annak rendíthetetlen és tiszteletreméltó népe megvédelmezésére”. A szervezet nem közölte, hogy Naszrallah milyen körülmények között halt meg. A pénteki légicsapásban egy libanoni biztonsági vezető szerint legalább 20 mély méter kráter keletkezett a déli Dahíja negyedben. Szombaton újabb légicsapások érték Dahíjét és Libanon más részeit is. A fővárosi kerület lakosai a központba vagy más negyedekbe menekültek. A Hamász palesztin iszlamista szervezet elítélte „a barbár cionista agressziót és a lakóépületek elleni célzott támadást”. Leszögezték, hogy a Hezbollah-vezető halála csak tovább szítja az Izrael elleni harcot.
„A megszállók által elkövetett bűnök és a gyilkosság csak tovább növeli a palesztinai és a libanoni ellenállás eltökéltségét, valamint szilárd elhatározását, hogy minden erejükkel, bátorságukkal és büszkeségükkel a mártírok nyomdokaiba lépjenek (.), a győzelemig és a megszállás felszámolásáig folytassák az ellenállást" - olvasható a Hamász közleményében.
A szintén Irán támogatta Iszlám Dzsihád nevű palesztin szervezet közleményében leszögezte: „Előbb vagy utóbb a libanoni és palesztinai ellenállási erők és szövetségeseik megfizettetik Izraellel bűnei árát, és megkóstoltatják vele a vereség ízét." Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke kifejezte részvétét a Hezbollahnak a vezetője, valamint a libanoni kormánynak és a testvéri libanoni népnek "a kegyetlen izraeli agresszió" hatására mártírhalált halt polgári áldozatok, valamint a palesztin és a libanoni nép elleni "népirtó" háború folytatódása miatt - olvasható a palesztin hatóság elnökségének közleményében. Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője bírálta a „szűk látókörű izraeli politikát”, és legyőzhetetlennek” nevezte a libanoni Hezbollahot.
„A cionista bűnözőknek tudniuk kell, hogy képtelenek kárt okozni a Hezbollahnak mint az ellenállási front vezetőjének” - szögezte le közleményében Hamenei ajatolláh az IRNA állami hírügynökség szerint. Hamenei hozzátette: az egész iszlám világ mostantól Libanon és a Hezbollah mellett fog állni, és folytatni fogja a harcát Izrael ellen. „A térségbeli ellenállás a Hezbollah mellett áll, és támogatja őt” - mondta. Az iráni vezető, aki ötnapos gyászt rendelt el Naszrallah halála miatt, kijelentette, hogy halála nem marad megbosszulatlan. Mohammed Reza Aref iráni első alelnök szombaton szintén hangsúlyozta, hogy a Hezbollah vezetőjének meggyilkolása „Izrael pusztulását” vonja maga után.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Őt az ISNA hírügynökség idézte. A jemeni húszi lázadók is gyászolják Naszrallahot, és kijelentették: az ellenállás nem törik meg. A Hezbollah és a húszik egyaránt az iráni támogatással kiépült, Izrael és az Egyesült Államok közel-keleti befolyása ellen harcoló „Ellenállás tengelyének” részei. A húszik számos alkalommal támadták az Izraellel szövetséges államok hajóit a stratégiai fontosságú Bab el-Mandeb-szorosban és az Ádeni-öbölben november óta, a Gázában háborúzó palesztinok támogatása jegyében.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.