11 °C Budapest
Romanian national flag against dramatic cloudy sky in Bucharest, Romania

Ebben is leköröznek a romának: tengerjáró hajók fogadására is alkalmas folyami kikötőt vásárolnak

MTI
2024. augusztus 28. 19:14

Románia tengerjáró hajók fogadására is alkalmas dunai kikötőt akar vásárolni a moldovai Giurgiulestiben - az erről szóló memorandumot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány.     

A kabinet tárcaközi bizottságot hatalmazott fel arra, hogy tárgyaljon az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) a Danube Logistic Kft. részvényeinek megvásárlásáról. Ez a Moldovában bejegyzett cég működteti a Prut határfolyó torkolatánál, a moldovai-román-ukrán hármas határ közvetlen közelében található Giurgiulesti nemzetközi szabad kikötőt.

A bukaresti kormány közleménye szerint a Giurgiulesti kikötő stratégiai jelentőségű logisztikai csomópont, amely trimodális (vízi, közúti és vasúti) átrakodási és tárolási szolgáltatásokat kínál az importőröknek és az exportőröknek. A kikötő tengeri hajókat is fogadni tud 7 méteres merülésig és 10 ezer tonna kapacitásig, valamint összeköttetéssel rendelkezik a széles (az egykori Szovjetunió területén használatos) és szokványos nyomtávú vasúti hálózattal is.

A román kormány a kamionforgalom csökkentését reméli a kikötő megszerzésétől, arra alapozva, hogy rendszeres konténerblokkos vonatkapcsolat létezik Giurgiulesti és a DP World által üzemeltetett konstancai konténerterminál között. Ez alternatíva lehet a közúti szállításra, lehetővé tenné a hosszú várakozási idők elkerülését a határokon.

A kikötő megszerzésével Románia versenyelőnyhöz akarja juttatni a konstancai kikötőt, hogy a szolgáltatások és áruforgalom bővítésével Konstancát Közép- és Délkelet-Európa piacvezető kikötőjévé tegye - mutatott rá a bukaresti kormány. A bukaresti bejelentésre reagálva Daniel Voda, a moldovai kormány szóvivője szerdán közölte: Giurgiulestiben két kikötői entitás létezik, Románia az EBRD cége által működtetett nemzetközi szabad kikötőt akarja megvásárolni, amely iránt török, holland és dán befektetők is érdeklődnek. A moldovai állami kikötő áruba bocsátása nem merült fel - szögezte le a chisinaui kormány szóvivője.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 14. szombat
Szeréna, Roxána
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?