Orbán Viktor állítása szerint az internetes csalásokat elkövető bűnbandák nagy része ukrán. De mit mutatnak a tények?

Az Európai Unió továbbra is elvárja, hogy vonják felelősségre azokat, akiknek köze volt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halálához - szögezte le kedden Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.
Az X-en közzétett üzenetében a főképviselő emlékeztetett arra, hogy éppen négy éve a politikust idegméreggel is megpróbálták megölni, amiből Navalnij Németországban épült fel. Navalnijt hazatérése után tartóztatták le 2021-ben a feltételes szabadlábra helyezés feltételeinek megsértésére hivatkozva. Ezt követően februárban, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint Navalnij séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.
"Alekszej Navalnij halálában a végső felelősség (Vlagyimir) Putyin elnököt és az orosz hatóságokat terheli, ugyanis miattuk került börtönbe politikailag motivált vádak nyomán, és miattuk szenvedett el állandó rossz bánásmódot a rácsok mögött" - olvasható az Európai Unió Külügyi Szolgálatának (EEAS) közleményében. Üzenetében Borrell továbbá emlékeztette a moszkvai kormányt a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezményben (CWC) vállalt kötelezettségeire is, aláhúzva, hogy a Navalnij halálában felelősök megbüntetése nem menti fel Oroszországot a vállalásai alól.
Címlapkép: MTI/EPA/Clemens Bilan
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


