22 °C Budapest
Flag of North Korea in front of a clear blue sky

Az elmúlt időszak legmegdöbbentőbb szökése: gyalog menekült Észak-Koreából egy férfi

MTI
2024. augusztus 20. 12:01

Átszökött Dél-Korea területére egy észak-koreai férfi, akinek sikerült a két ország közötti, szigorúan őrzött és elaknásított zónán gyalogosan átkelni - jelentette be kedden a dél-koreai hadsereg.

 A két Korea közötti háború vége óta több tízezer északi szökött át délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból, közvetlenül a Korea-közi határon átkelni csak nagyon keveseknek sikerül. A szöuli hadsereg közlése szerint az északról érkezett férfi ügyét egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogy kiderítsék, hogyan jutott át a határon, és milyen okból menekült.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy az illető az észak-koreai hadsereg egy tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették. Sajtójelentések szerint a szökevény észak-koreai katonai egyenruhát viselt. Két héten belül ez a második eset volt, hogy valaki közvetlenül Észak-Koreából át tudott szökni délre, augusztus elején egy férfi a két Korea közötti szigorúan ellenőrzött tengeri határon átkelve jutott Dél-Koreába.

Az Észak-Koreából távozni tudó szökevények száma jelentősen csökkent 2020 után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 12. csütörtök
Mária
37. hét
Szeptember 12.
Programozók napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?