A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Az Irán elleni izraeli katonai fenyegetések miatt Teherán felülvizsgálhatja nukleáris doktrínáját - jelentette ki csütörtökön az iráni Forradalmi Gárda nukleáris biztonságért felelős parancsnoka.
Ahmad Hagtalab a Tasznim iráni hírügynökség jelentése szerint közölte, hogy az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli csapások felvetése miatt elképzelhetőnek tartja, hogy Teherán eltérjen az atomenergia felhasználását illető "korábbi megfontolásaitól". Irán titkos atomprogramjának lelepleződése óta, mintegy 20 éve váltig állítja, hogy a program kizárólag békés célokat szolgál, és nem törekszik nukleáris fegyver előállítására.
"Ha a cionista rezsim nukleáris központjaink és létesítményeink ellen akar támadni, mi arra az ő nukleáris létesítményeikre kilőtt fejlett rakétákkal adunk biztos és kategorikus választ" - mondta.
Teherán nukleáris programjáról - amely a nyugati hatalmak gyanúja szerint nem csak az atomenergia békés felhasználását, hanem potenciálisan katonai célokat is szolgál - Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője mondja ki a végső szót.
Hamenei az elmúlt években számos alkalommal hangsúlyozta, hogy Irán nukleáris törekvései békés célúak, és hogy az iszlám köztársaság soha nem törekedett atomfegyverek építésére vagy bevetésére. Az ajatollah a 2000-es évek elején rendeletben tiltotta meg atomfegyverek kifejlesztését. Noha 2019-ben elismerte, hogy Irán rendelkezik "atombombák építésére és felhalmozására" alkalmas technológiával, megismételte, hogy az ilyen fegyverek bevetése "helytelen és vallásilag tiltott".
Az Egyesült Államok és a nagyhatalmak 2015-ben írtak alá nukleáris megállapodást (JCPOA) Iránnal, amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásának fejében az iszlám köztársasággal szemben hozott szankciók feloldását tette lehetővé. Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett az egyezményből, és szankciókat vezetett be Iránnal szemben, amire Teherán válaszképpen nem teljesítette a megállapodásban vállalt kötelezettégeit. Bécsben 2021-ben tárgyalások kezdődtek a JCPOA felélesztéséről, de a folyamat 2022 augusztusában megtorpant, és azóta nem történt jelentős előrelépés az új megállapodás előkészítésében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) februári jelentése szerint Irán jelentősen növelte a magas dúsítású urán előállítását. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója akkor felhívta a figyelmet, hogy Irán továbbra is 60 százalékos tisztaságú uránt dúsít, ami messze meghaladja a kereskedelmi célú nukleáris felhasználáshoz szükséges mennyiséget. Emellett felidézte Irán nukleáris programjának jelenlegi és volt vezetői azon kijelentéseit, amelyek szerint a síita államnak megvan a technikai kapacitása atomfegyver előállításához.
Irán múlt szombaton - a damaszkuszi konzulátusa ellen április elején végrehajtott, Teherán által Izraelnek tulajdonított légicsapásra válaszul - több száz támadó drónt és rakétát indított Izrael ellen. Ezek nagy többségét az izraeli légvédelem a szövetséges országok légierőivel együttműködve megsemmisítette. Izrael megtorló akcióval fenyegetőzik, Herci Halevi vezérkari főnök pedig hétfőn megerősítette, hogy mindenképpen válaszolni fognak a támadásra.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







