A francia kormány bejelentette, hogy július 1-jétől megtiltják a dohányzást minden olyan nyilvános szabadtéri helyen, ahol gyerekek is megfordulhatnak.

Las Vegas négy kiemelkedő szállodáját is érinti az ágyi poloska invázió. A Dél-Nevadai Egészségügyi Körzet azután kezdett vizsgálódni az ügyben, hogy a vendégek csípésekről számoltak be; a probléma egyébként globális jelenség, és szakértők szerint egyre gyakoribbak lesznek a rovartámadások - közölte a Daily Mail.
Las Vegas jelenleg ágyi poloska invázióval küzd, amely a város négy legnagyobb szállodáját is érintette az elmúlt hónapokban. A Dél-Nevadai Egészségügyi Körzet vizsgálatai során kiderült, hogy a Venetian és a Mirage hotelben, melyek éjszakánként akár 1200 dollárba is kerülhetnek, ágyi poloskák jelentek meg. A probléma azonban nem csak Las Vegasra korlátozódik; Párizsban és a londoni metróban is felbukkantak már ezek az élősködők.
Szakértők szerint egy nehezebben pusztítható faj terjedése állhat a jelenlegi invázió mögött, amely trópusi területekről vándorolt északra. Az Egyesült Államokban már Floridában és Hawaiin is megerősítették a jelenlétüket. A beszámolók szerint a Venetian szálloda esetében egy vendég panaszára reagálva a szálloda áthelyezte az illetőt egy másik lakosztályba, ruháit kimosták, és rovarirtóval kezelték a fertőzött szobát.
A The Mirage-ban és az Encore-ban szintén jelentettek ágyi poloska jelenlétet. Mindkét helyen gyors intézkedéseket tettek: rovarirtó szerekkel kezelték a szobákat, az Encore esetében pedig poloskakereső kutyák segítségét is igénybe vették. A lap azt is írja, hogy korábban az Excalibur Hotel és Kaszinóban decemberben és januárban két panasz érkezett hasonló problémáról.
A Nevadai Üdülőhelyi Szövetség szerint ezek az esetek ritkák, és tükrözik a Las Vegas-i üdülőhelyek proaktív egészségügyi és biztonsági intézkedéseit. Hangsúlyozták, hogy bárhol előfordulhatnak ilyen kártevők, amelyek akaratlanul is bekerülhetnek a szállodákba a poggyászokkal vagy a ruházattal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Las Vegas évente több mint 38,8 millió látogatót fogad az Egyesült Államokból és külföldről egyaránt, ami növelheti az ágyi poloska fertőzések kockázatát. Ismertették azt is, hogy az elmúlt két évben összesen hét Las Vegas-i szállodából jelentettek ágyi poloska fertőzést. Ezek között voltak olyan neves helyszínek is mint a Caesar's Palace vagy a MGM Grand. Az ágyi poloskák napközben rejtett helyeken bujkálnak, de éjszaka előjönnek táplálkozni. Harapásaik súlyos bőrirritációt okozhatnak. Kiírtásukat nehezíti, hogy sok rovarölőszerrel szemben rezisztensek, mivel igen vastag páncéljuk van, ami megvédi őket a vegyszerektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


