Hiába lassult az infláció, egyes termékek ára még mindig őrült tempóban emelkedik.
Már csak pár nap húsvétig, itt az ideje a nagybevásárlásnak. Sokféle hústermék fut sonka néven, ezért érdemes odafigyelni a kiválasztás során. A Pénzcentrum.hu most megmutatja, milyen módszerrel kell sonkát választani, ha nem akarjuk, hogy átverjenek minket, és több pénzt fizessünk a portékáért, mint amennyit valójában ér.
Húsvéti sonkának sokféle hústerméket nevezhetünk, bár gyakran egyféle sonkával - a kötözöttel - azonosítjuk. Pedig számos eljárással és alapanyagból készülhetnek az ünnepi asztalra kerülő finomságok. Sertéskarajból, -combból, tarjából, lapockából vagy csülökből is készülhet, manapság a pulykaváltozat is igen kelendő. Lehet csontos, vagy éppen csont nélküli, illetve bőrős, vagy anélküli. Az árakban is óriási különbségek vannak ehhez mérten: az alapanyag és az érlelés, füstölés időtartama befolyásolja azokat. Így 800 forinttól felfelé bármilyen sonkát találhatunk, és akár 10-20 ezer forintot is elkölthetünk húsárura.
KATTINTS! Gyomorforgató videó: undorító húsvéti sonkákat foglaltak le
Ahhoz, hogy jól válasszunk sonkát, először is érdemes tisztában lennünk azzal, mit takar egy-egy címke. Mert ha tudjuk, milyen eljárással készült egy sonka, nagyjából utána számolhatunk, az előállítási költségek benne lehetnek-e az árban. Minél hosszabb időt vesz igénybe a pácolás, a füstölés, annál drágábbnak kell lennie az adott sonkának. Ha mégis olcsó, ott trükköt szimatolhatunk. Emellett már csak azért is érdemes a címkére figyelni, mert sokszor kiderülhet, hogy a kezünkben tartott sonkának például mindössze 50 százalékos a hústartalma.

Ezek a legismertebb sokatípusok (a Hússzövetség szerint):
- Parasztsonka: csontos, bőrös comb vagy lapocka szárazon pácolva (azaz sóval vagy nátrium-nitráttal bedörzsölik), majd hat fokon hetekig érlelik és hideg füsttel napokon keresztül füstölik. 6 hónapig tartható el. Kilója 2000 forintról indul, de lehet 5500 forint per kilóért is kapni, ami egy 8-9 kilogrammos sonkadarabnál elég húzós árat jelent.
- Hagyományosan érlelt nyers sonka: bőrös vagy anélküli, felsál, dió, lapocka, tarja vagy karaj szárazon pácolva, hetekig érlelve és órákig füstölve. Egy hónapig tartható el. Kilója 1700 forint körülről indul.
- Gyorspácolt nyers sonka: Konyhasót és nitritet tartalmazó páclét fecskendeznek a húsba, több napig fedőpácban érlelik, majd hideg vagy meleg füsttel több napon keresztül füstölik. Egy hónap a szavatossági ideje. 1000 per kiló árérért forint már beszerezhető.
- Gyorspácolt főtt sonka: Konyhasót, nitritet és egyéb anyagokat tartalmazó páclevet fecskendeznek a húsba, ezt egy-két napig érlelik, több órán keresztül füstölik, vákuum csomagolják, és 72 fokon főzik. Egy hónapig áll el. 800-900 forint per kilótól már lehet kapni.
Figyeljünk! Változik a boltok nyitva tartása Magyarországon - KATTINTS!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha lehetőségünk van közelebbről is megfigyelni a kiszemelt sonkát (azaz nem hentestől vásároljuk és üvegfalon keresztül szemléljük), nyomkodjuk meg a csomagoláson keresztül. Jó minőségű sonkának nem igazán szabad levet engednie. Ha könnyen össze tudjuk nyomni a kiválasztott terméket, az azt jelenti, túl sok páclévelkészült, gyorsan érlelt sonka, ha más lenne ráírva, meg ne vegyük. Általában a tovább érlelt, nem gyorspácolt sonkák keményebbek és szárazabbak, mint az olcsóbb, gyorsított eljárással készült társaik.

További jó tanácsok a választáshoz:
- olyan gyártótól vásárolj, amit ismersz, és még nem csalódtál a termékeiben.
- ne vásárolj olyan terméket, aminek a címkéjén nem szerepel a gyártó neve, a származási hely, telephely.
- tartsd szem előtt, hogy a gyorsérlelt/pácolt sonkáknak biztos, hogy olcsóbbnak kell lenniük, mint a hetekig érlelt sonkának, vagy parasztsonkának.
- gondosan ellenőrizd a szavatossági időt, nézd meg, nincsen-e átütve, módosítva.
- alaposan böngészd át az összetevők listáját, mekkora a hústartalom, milyen húsból készült, hogyan érték el például a füstölt ízt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékozatása szerint a hagyományos módon pácolt és hidegen füstölt termékekben csak nátrium-nitrát (E 251) vagy nátrium-nitrit (E 250) lehet. A nitrát bejut a húsba, és a készítménynek jellegzetes pácolt ízt ad, egyúttal meggátolja a hús elszíneződését, illetve a baktériumok elszaporodását és a toxintermelést. Jó tudni, hogy a sonkák esetén előírás van a sótartalomra (max. 7 százalék) és a szalonna vastagságára (2 centiméter). A füstölt-főtt áruféleségeknél, azaz a gyorspácolt, olcsóbb verzióknál pedig korlátozva van a páclé bevitele is (maximum 25 százalék).
Ha már megvettük a sonkát, és egy nyerset választottunk, azt lassú tűzön kell főzni, annyi órán át, ahány kilogrammos. Utána hűtőben kell tárolni, ha maradna az ünnepi vacsora után. A főtt, füstölt sonkakészítményeket szintén hűtőszekrényben kell tartani, és fogyasztás előtt nem kell megfőzni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


