Nem olcsó a kaja a Szigeten: 1300 ez a gagyi szendvics

Pénzcentrum
2014. augusztus 15. 05:33

Ha igazán spórolni akarunk egy fesztiválon, ne menjünk. De aki rajongó, úgyis kimegy, ha megteheti. Azért nem árt lélekben felkészülni: ha iszunk és eszünk is, 10-20 ezer forintot is elverhetünk egy este alatt.

Több mint 20 évvel ezelőtt, az első Sziget fesztivált úgy hirdették, mint a világ legolcsóbb nyaralását. Jócskán eltávolodtunk már ettől, ma a tehetős külföldiek látogatják leginkább a rendezvényt. A jegyárak már csak tavaly óta 2000 forinttal lettek drágábbak, az alkoholos italokért pedig átlagosan 100 forintokkal fizetünk többet. Egyre többfélét ehetünk kint, tengeri herkentyűket, magyar specialitásokat, vagy akár vegán menüsort. Ezekben is mind egy a közös: a horribilis ár. Míg például egy kiló paprika másutt 200 forint, addig itt egy darab kerül ennyibe.

Az egytálételek átlagára 1500-1900 forint közül mozog, ez nem sokban különbözik egy átlagos éttermi ártól. Vannak a helyszínen különösen magas árúnak számító fogások is, például a pácolt marhaszegy 2300, a ráknyárs majdnem 2700 forintért. Egy zsíros kenyér 500 forint, a töpörtyűkrémes 600. A sajtos vagy körözöttes kenyér 580 forint. Croissant-t lehet kapni 490 forintért. Egy szelet pizza is 600 forint körül kapható. Egy hotdog például 1150 forint, vagy a magyar módi, a kolbászos hotdog is 1000 forint körüli áron vehető. De még egy csokihabos gofri is 900 forint.

Vegetáriánus, zöldséges egytálételeket 1300-1700 forint között találni, majdnem annyiért, mint a húsételeket. Ott jártunkkor a zöldséges-gyümölcsösnél sem vásárolt a kutya sem. Az árak ott is csillagászatiak, például 250 forint egyetlen banán vagy nektarin. Vagy 200 forint egy tv-paprika. Egy csomag szőlő illetve ringló 800 forint. 300 forint egy dinnyeszelet (sárga vagy görög egyaránt ennyi). De 200 forint egy narancs, vagy 300 egy darab körte. Összehasonlításképpen: a legtöbb felsorolt termékből a piacon egy egész kiló kerül ennyibe, nem egy darab.

Itt a zöldséges esetében is felmerül, vajon megfelelő minőségű-e az áru, például megmosták-e szeletelés előtt a dinnye héját. De más vendéglátó egységek esetében is felmerültek élelmiszerbiztonsági kérdések. Például a gyrosnyárs alatt halomban állt az előre lenyesett apróhús. Mint ahogy arról a Pénzcentrum nemrégiben beszámolt, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy bizalommal lehet lenni az ebből készült szendvics iránt. Pláne ha újra beköszönt a kánikula, akkor kell aggódnunk.

Csak forintot lehet a kártyákra tölteni, sok helyen tájékoztató jelleggel mégis ki van írva az ár euróban is. Bár nem erősség a pontos átszámítás, például az egyik étteremnél az 1500 forintos gyrostál és az 1300 forintos hamburger is 5 eurót ér. Egyébként a pénzváltónál sem járnak jól a turisták, míg az euró vételi ára 302 forint, addig az eladás 317 forint. Míg a legjobb banki eladási árfolyamok 319 forintért, vétel esetében pedig 307 forintért hirdetik az eurót.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legnagyobb sorok a kártyafeltöltő pontokon vannak, így az jár igazán jól, akinek PayPass-os bankkártyája van, így neki nem kell sorban állnia és töltögetnie rá a pénzt. És nem veszít rögtön 1000 forintot a feltöltéséből. 500 forint a kártya letéti díja, 500 forint a szemétdíj, és még 100 forintot felszámolnak, ha bankkártyáról töltjük fel fesztiválkártyánkat. Az első 500-ast akkor kapjuk vissza, amikor visszaadjuk a kártyát. A második 500 forintot akkor, ha a kapott szemetes zsákot teljesen megtöltjük szeméttel, és leadjuk az erre kijelölt pontokon. Emellett a dohányosok élete sem egyszerű, még éjjel 11-kor is majd’ 100 méter hosszú sort lehetett látni a forgalmas területeken fekvő dohányboltoknál.

Amellett, hogy sok tényezőt mérlegelünk, amikor a vacsoránkról döntünk épp, figyeljünk az alkoholfogyasztásra is! Egyik olvasónk írta meg történetét, ahogy haladt előre az este, ugyanazért a három italért egyre többet fizetett. Előbb 3600, majd 3900, és végül 4500 forintot. Amikor kérdőre vonta a pultost, ő a világ legtermészetesebb dolgaként kezelte, hogy a legdrágább borból készítse el a fröccsöt, ennek volt köszönhető az áremelkedés.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01