Egy friss kutatás több ezer ember adakozási szokásait térképezte fel – az eredmények meglepő kettősséget mutatnak.
Volt korlátozás, spájzolás, de a vásárlók is óvatosabbak voltak, ez is kiolvasható a márciusi statisztikákból. Többségében a nagyobb fertőzést mutató megyékben fékeztek a vásárlók.
A COVID-19 járvány kezdete óta az ország közepe, egészen pontosan a főváros a legfertőzöttebb területe az országnak. Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Zala, Csongrád és Győr-Moson azok a megyék, ahol jelenleg 100 felett mozog a fertőzöttek száma. Nem véletlen, hogy a járvány kirobbanása után világszerte korlátozták a boltos vásárlásokat, sok üzletnek be is kellett zárnia. Mert különben a hol lézengő, hol tolongó vásárlók nyilván nagyobb fertőzésforrást alkotnának - írja közleményében a blokkk.com
A magyar statisztika szerint már februárban is volt némi felvásárlás, amit márciusban több hullám is követett, 3-4 nagyobb felfutást lehet utólag összegezni. Érthető okok miatt a háziasszonyok az élelmiszerféleségeket és a tisztálkodó, valamint tisztítószereket vették célba, nehogy más vegye meg előlük és elfogyjon, mielőtt a szokásos menetben elbattyogott volna a boltba. Elég volt a vásárlónak egy rosszul fabrikált műsor (volt ilyen is), vagy egy hivatalos bejelentés valamilyen korlátozásról, rögvest szaladt a boltba spájzolni. De hát a vásárló már csak ilyen mindenütt a földkerekségen, ha valami aggasztja spájzügyben, akkor bespájzol. És ha riadalomról esik szó, az még az akciót is lepipálhatja - írja a blokkk.com
Ahol sok a fertőzött, ott óvatosabban vásárolnánk?
A miniszterelnök megvallotta, hogy ő hallgat az egészségügyi szakemberekre (egyre többet visel maszkot, de néha egy mérőszalagot nem ártana a zsebébe dugnia). Ez jó, de kérdés, hogy vajon a vásárló elhiszi-e, hogy koronavírus járvány idején nem tanácsos a szükségesnél többet lófrálni a boltokban, plázákban.
Persze, a válaszadásba a kormány is besegített a kedves vásárlóknak, bizonyára azért, mert sejtette, hogy vannak legyintős "miért pont engem" típusú vásárlók is, akik foggal-körömmel küzdenének a vásárlások terén korábban összecsipegetett jogaikért. Így március 16-tól lépett be az a szabály, hogy az élelmiszert, a háztartási vegyiárut árusító üzlet, a gyógyszertár és a benzinkút kivételével mást árusító boltba csak 15 óráig mehetett a vásárló. Március 28-tól pedig sok - mintegy 80 ezer - boltot már fel sem kereshetett.
A spájzolás, a részleges boltzár és a március végébe belelógó boltlátogatási tilalom rányomta bélyegét a harmadik havi boltos világra. De hát a vásárló lelke egyes viszonylatokban nehezebben fürkészhető, így az már nehézkesebben térképezhető fel, hogy a járványhíreknek az előbbiek mellett milyen visszatartó erejük volt a boltos világban. Nos, feltételezhető, hogy valamennyi mindenképpen volt. És ebből a valamennyiből a statisztika is mutat valamennyit -írják.
A fővárosban volt a legtöbb fertőzött, és ott esett vissza legnagyobb mértékben a boltos világ
A teljes boltos piac 4,4%-kal nőtt márciusban, ami első pillantásra mutatós mutató, de voltak piacok, melyek megkezdték a mélyrepülést, élen a ruházati boltokkal (amikor még azért 15 óráig nyitva tarthatott). Az élelmiszerboltokban 15%-kal többet vásároltunk, de például tankolni 15%-kal kevesebbet tankoltunk. A statisztika szerint még egy sor más területen is bukdácsolt a piac. Nyilván a spájzolás volt a döntő a növekedésben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A járványhírek hatását a boltos világban olyan módon közelítettük meg, hogy a március végi fertőzési adatokat megyénkénti bontásban hozzáillesztettük a területi boltos statisztikához. És azért egy irány kirajzolódott.
A nagyobb fertőzésszámú területeken többségében nagyobbat fékezett a boltos világ (a nyitva-zárva tartási szabályok országosan egységesek voltak, tehát a hónap utolsó napjait leszámítva azért valamikor zoknit is lehetett a zokniboltban venni, ha valaki nagyon akart). Így a fővárosi boltok forgalma esett a legnagyobb mértékben. Igaz ugyanakkor, hogy Pest megye kilóg a sorból, de hát a spájzolások időszakában sokan éppen az ottani nagy bevásárló monstrumokat keresték, viszont Budapesttel együtt számolva is mínuszos a középrégió mérlege. (Százezer lakosra vetítve pedig más is Pest megye fertőzési mérlege.)
És a március végén nagyobb fertőzésszámú megyék többségében kisebb volt a boltos kiskereskedelmi növekedés üteme az átlagosnál (két megye, Szabolcs és Komárom kilóg a sorból ugyan). És megfordítva, az átlagnál nagyobb boltos növekedési ütemet többségében a kevesebb fertőzöttet kimutató megyékben lehetett összegezni - zárul a közlemény.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


