Mennyibe kerül egy klíma beszerelése? Mennyi a klíma költsége összesen, hol tartanak a klíma árak és a klíma beszerelés ára? Tudd meg, a klíma beszerelés...

Itt a boltok egyértelmű válasza a belengetett árstopra: erről minden magyar vásárlónak tudnia kell
Reagált az Országos Kereskedelmi Szövetség Nagy Márton miniszter Facebook-posztjára, amelyben az árstopok újbóli bevezetését lengette be. Az OKSZ a Pénzcentrum kérdésére közölte: a boltláncok "korábban és most is a magyar családok érdekeinek szem előtt tartásával, így a fogyasztók vásárlóerejének megtartásának, illetve erősítésének szándékával alakítják üzletpolitikájukat."
Reagált Országos Kereskedelmi Szövetség Nagy Márton Facebook-posztjára, amelyben a miniszter azt írta, ismét árstopokat vezethetnek be Magyarországon.
Az OKSZ a Pénzcentrum kérdésére azt írta, "a nemzetközi kiskereskedelmi láncok korábban és most is a magyar családok érdekeinek szem előtt tartásával, így a fogyasztók vásárlóerejének megtartásának, illetve erősítésének szándékával alakítják üzletpolitikájukat."
Az alapvető élelmiszerek árát elsősorban a beszerzési áruk, valamint az élelmiszerkiskereskedők között fennálló egyébként is erős verseny határozzák meg. Az OKSZ élelmiszerkereskedő tagjai remélik, hogy a hazai termelők, beszállítók is csatasorba állnak az NGM és az OKSZ mellett az infláció elleni harcban. Az inflációs adatok értékelésénél érdemes figyelembe venni azt is, hogy statisztikai adatok a teljes piacra vonatkoznak, míg az online árfigyelő számai ennél több esetben kedvezőbb képet mutathatnak
- közölte a szervezet a Pénzcentrum kérdésére.
Korábban Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára megkeresésünkre úgy fogalmazott, a szervezet indokolatlannak tartja, hogy az üzemanyagok esetében árstopot vezessenek be.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?
Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


