Pozitív irányban mozdult el a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe hétfőn: a BUX 480,28 ponttal, azaz 0,5 százalékkal erősödött, így 95 797,50 ponton zárt.

Ezt minden SZÉP-kártya tulajdonosnak tudnia kell: új lehetőség nyílt a kártyák felhasználására
A decemberben megjelent új rendelet alapján már lakásfelújításra is felhasználható a SZÉP-kártyákon található összeg 50 százaléka, így a JYSK áruházaiban bizonyos termékkörökben már elfogadják az OTP SZÉP Kártyákat - olvasható a vállalat közleményében.
Idén jelentősen átalakul a béren kívüli juttatások rendszere, köztük a Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó szabályok is módosulnak. Egy decemberi rendeletmódosítás alapján ugyanis 2025. január 1-től lehetőség nyílik a SZÉP-kártya lakásfelújítás célú felhasználására.
A hatályos kormányrendelet alapján már a JYSK áruházakban is felhasználható bizonyos termékekre a kártyán található összeg 50 százaléka – jelentette be a dán vállalat.
A JYSK tájékoztatása szerint a vásárlók januártól bútorra, matracra és kerti bútorra fordíthatják a juttatásuk egy részét, és a 3 termékcsoport minden termékére vonatkozik a lehetőség.
A JYSK pénzügyeseinek és az OTP Bank gyors közbenjárásának köszönhetően a JYSK üzleteiben található bankkártya-terminálok már készen is állnak az OTP SZÉP Kártyás fizetések elfogadására. Így a vásárlók a lehető legkényelmesebb módon használhatják fel az egyenlegüket az áruházakban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A dán vállalat azt is kiemelte, csak az OTP SZÉP Kártyát fogadják el, és kizárólag helyszíni vásárlás esetén használható fel ez a lehetőség, online rendelések során nem.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


