Pénteken, Mikulás napján országszerte kiterjedtebb csapadékra kell számítani.
Két karácsonyi vásár nyílik november 15-én, pénteken Budapesten; a Szent István téren az Advent Bazilika, a Vörösmarty téren pedig a Vörösmarty Classic Xmas - tudatták a szervezők közleményben. Az Advent Bazilika területén 12 méter magas, feldíszített fenyő áll majd, a színpadon pedig hetente több alkalommal adventi hangulatú kulturális produkciók, gospel, folk, jazz és funk stílusú műsorok színesítik a vásári hangulatot. A Bazilika homlokzatán háromdimenziós fényfestés lesz minden nap 17 óra 30 perctől. Az Advent Bazilika négy alkalommal is elnyerte az "Európa legjobb karácsonyi vására" címet.
A Vörösmarty téren is lesz karácsonyfa, továbbá ingyenes kisvasút és látványműhely, amelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait. Az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén hazai kiállítók, kézműves és gasztronómiai árusok tradicionális ünnepi-vásári ételek mellett számos különleges ínyencséget kínálnak. A Szent István téren és Vörösmarty téren is minden nagykonyhánál lesz naponta egy étel 1600 forintos fix áron - ígérték a szervezők.
A kézműves kiállítók, népművészek, iparművészek és modern dizájner terméket kínáló innovatív alkotók is lesznek a két karácsonyi vásáron. A Szent István téren a Bazilika előtt lesz betlehemi jászol és monumentális adventi koszorú is - közölték. A hagyományhoz hűen a két vásáron lesznek jótékonysági kezdeményezések is, a Szent István téren például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Együtt az Autistákért Alapítvány is megjelenik majd, hogy az ünnephez illeszkedő akciókkal hívja fel a figyelmet az adakozás fontosságára.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.