Hatalmas megszorításhullámba kezdett a kormány, és legalábbis kérdéses, hogy ezt vajon csak a nagyívű projektek kapcsán fogjuk-e látni.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa elfogadta a CCC Kft. vállalásait és jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül lezárta az eljárást. A cég részben már az eljárás során is beszüntette kifogásolt átfeltüntetési gyakorlatait, emellett pedig vállalta a tartós leárazásaival kapcsolatos kommunikációjának megváltoztatását. A nemzeti versenyhatóság 2023-ban indított versenyfelügyeleti eljárásokat három hazai online ruha- és cipőkereskedővel szemben. A CCC vizsgálata az első, melyet lezárt a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal 2023 nyarán indított vizsgálatot három nagy hazai ruha- és cipőkereskedő webáruház – a CCC, az Answear és az About You – magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntették fel az akciósként hirdetett termékeik árait. A cégek egyes esetekben több különböző eredeti/ korábbi árat jelenítettek meg egyszerre, gátolva a kedvezmény valós mértékének meghatározását és a fogyasztók tudatos döntéshozatalát.
Az akciók és kedvezmények mértékének, illetve azok viszonyítási alapjának valós és világos ismertetése kiemelt fontosságú elvárás a fogyasztók szempontjából, hiszen ez teszi lehetővé számukra a termékárak megfelelő összevetését, az akciók keretében kínált előnyök, megtakarítás megítélését.
A nemzeti versenyhatóság – a három versenyfelügyeleti eljárás közül – elsőként a CCC-vel szemben folytatott vizsgálatot zárta le. A vállalkozás együttműködő volt a Versenyhivatallal, már az ügyindítást követően felhagyott a GVH által vizsgált egyes árfeltüntetési gyakorlataival. A CCC vállalta, hogy a jövőben csak kettő árat tüntet fel az akciók során, az éppen aktuális kedvezményes árat, és az árrendeletben előírt, akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb árát.
A cég vállalta továbbá, hogy tartós leárazásban résztvevő termékeit legfeljebb 60 napig – avagy amennyiben a 60 nap végén ismét csökkenti az árat, akkor legfeljebb további 60 napig hirdeti akciós termékként. Ezzel elkerülhető, hogy a túl hosszú akciós értékesítés váljon meghatározóvá, ezzel pedig a feltüntetett megtakarítás ténye megkérdőjeleződjön. A CCC emellett lemondott azon jogáról, hogy a folyamatos többszörös leárazások után is a legelső akció előtti 30 nap legalacsonyabb árát tüntesse fel. Ez biztosítja, hogy a fogyasztóknak kimutatott kedvezmény mértéke nem egy hónapokkal korábbi, jelentőségét az idő előrehaladtával elvesztő árhoz képest kerül kiszámításra, hanem tényleges megtakarítást tükröz.
A GVH Versenytanácsa mérlegelte a cég komplex vállaláscsomagját, és úgy ítélte meg, hogy az kellő mértékben és tartósan orvosolja a felmerült problémákat. Ennek megfelelően a Versenytanács a kötelezettségvállalás elfogadásával és kötelezővé tételével – jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – lezárta az ügyet. A vállalások teljesítését a GVH utóvizsgálatban teljeskörűen és maradéktalanul fogja ellenőrizni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A CCC ügye arra világít rá, hogy bár szezonális termékeknél a tartós leárazások a termékek jellegéből fakadnak, és alapvetően kedvezőek a fogyasztók számára, a vállalkozásoknak ilyen termékeknél is ügyelniük kell arra, hogy ha túlságosan hosszú ideig hirdetnek egy terméket akciósként, akkor idővel az eredetileg feltüntetett kedvezmény mértéke, illetve maga az akció ténye is látszólagossá válhat.
A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy 2022 májusa óta a hazai kereskedőnek is egyértelműbb szabályok szerint kell feltüntetniük az árakat annak érdekében, hogy a fogyasztók tájékozottan mérlegelhessék az akciós ajánlatokat. A nemzeti versenyhatóság ezért az utóbbi években kiemelt figyelmet fordít a vállalkozások árfeltüntetési gyakorlatára. A fentebb említett jogszabályváltozást követően a GVH még 2022-ben átfogó gyorselemzést (ún. sweepet) indított annak vizsgálatára, hogy a ruházati termékeket forgalmazó hazai webshopok milyen lépéseket tettek a fogyasztók megfelelő tájékoztatásáért.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.