24 °C Budapest
Fiatal nő gyümölcsöt és zöldséget vásárol a piacon, félrenéz.

Brutális mennyiségű pancsolt piára bukkantak Magyarországon: ez nem tréfa, nagyban terítették

2024. augusztus 29. 11:31

Költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell, annak a zöldség- és gyümölcskereskedőnek, akinél több mint háromszáz liter pancsolt párlatot találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei - olvasható a hivatal közleményében.

Az egyenruhások előzetes kockázatelemzés alapján tartottak jövedéki ellenőrzést egy budapesti zöldség- és gyümölcskereskedőnél. Az üzletben ugyan nem találtak jogsértést, de kiderült, hogy a bolt szomszédságának lakóépülete is a cég ügyvezetőjéhez köthető. Az ingatlan átvizsgálásakor, különböző kiszerelésű műanyag flakonokból, tartályokból és kannákból összesen 346,65 liter szeszes ital került elő. A csomagolásokon kézzel írt feliratok jelezték, az adott termék ízét (barack, körte, meggy, eper, dió, alma, ribizli, kajszibarack). A zamatot feltehetően nem vagy nemcsak a gyümölcsök adták, hanem a polcokon sorakozó aromák is.  A férfi a termékek származását semmilyen irattal vagy dokumentummal nem tudta igazolni.

Az egyenruhások a több mint 1,3 millió forint értékű, ismeretlen eredetű alkoholterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.

A jogszabály értelmében párlatot előállítani – a meghatározott mennyiségen túl –kereskedelmi főzésben és bérfőzésben szabad. A kereskedelmi főzés és a bérfőzés engedélyköteles, a magánfőzés bejelentésköteles tevékenység. Aki párlatot engedély és bejelentés nélkül főz vagy értékesít, jövedéki törvénysértés miatt vonható felelősségre, és akár több milliós bírságra is számíthat.

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?