11 °C Budapest
Shopping in supermarket with trolley. Shoping concept

Megterhelte a magyar fogyasztókat az elmúlt időszak: ennyit gyengült a hazai fogyasztás, a románok is előttünk

2024. augusztus 27. 20:44

A hazai közgazdászok egy része a nemzetgazdasági miniszter által „fogyasztási puzzle”-nak nevezett anomáliára keresi a magyarázatokat. Azaz: az idei erős reálbérnövekedés miért nem húzza magával a fogyasztást?

Népszerű érv az óvatossági motívum jelenléte, vagyis az, hogy a válságokkal terhelt előző évek után, illetve az orosz-ukrán háború árnyékában az emberek kevésbé szívesen költenek, inkább elinflálódott megtakarításaikat építik vissza, vagy korábbi kölcsöneiket törlesztik, vagy éppen tartalékolnak a bizonytalan jövőre, már ha megtehetik.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a hazai fogyasztás dinamikáit, célszerű azt összevetni a hasonló geopolitikai kockázatoknak kitett régiós országok fogyasztási adataival. Emellett érdemes egyet hátralépni, és a volatilis havi adatok vizsgálása helyett a válságok előtti utolsó (2019-es) évtől kezdeni az elemzést.

2019 a hazai háztartások fogyasztását tekintve nagyszerű év volt, egy év alatt 4,4%-kal nőtt a mutató. Az ezt követő Covid-válság azonban óriási szűkülést hozott, 2019. I. negyedévéhez képes a mélyponton, 2020. II. negyedévében közel 10%-ot esett a fogyasztás, mely nagyobb visszaesés, mint a románoknál vagy a szlovákoknál volt, de kicsit kisebb, mint a cseheknél vagy a lengyeleknél. Bár Csehország fogyasztási szintje azóta sem érte el a válság előtti időszakban tapasztaltakat, a legtöbb európai ország fogyasztása magára talált. A románok szintén kilógnak a sorból, itt sem az óriási gazdasági fejlődést, sem az ezzel párhuzamosan szárnyaló fogyasztást nem tudta hosszú távon megtörni a háború.

Más a helyzet Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon: itt az energiaválság erőteljesen érezteti hatását, a szomszédunkban 2022. februárjában kitört háború óta nem igazán talál magára a fogyasztás. Érdekesség, hogy nálunk szinte százalékra pontosan ugyanúgy változott a fogyasztás az előző 5 évben, mint a lengyeleknél, illetve az 5. év végére magasabb növekményt értünk el, mint a szlovákok.

Ha távolról nézzük a képet tehát látható, hogy a magyar fogyasztás semmilyen szempontból nem különös. Válságok idején csökken, konjunktúra idején nő, de a háztartások alapvetően simítják fogyasztásukat, a megszokott életszínvonalat próbálják fenntartani, és a reáljövedelem növekedésüknek csak egy részét költik többletfogyasztásra.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

És ha már a reáljövedelemnél tartunk: az idei béremelési szándékok és a várható infláció alapján 4% körüli reálkereset emelkedés lesz 2024-ben, ami a várható 3-4%-is kiskereskedelem volumen növekedéshez képest nem kirívó. A torzítást itt is (ahogy a megtakarításoknál is) az erős áthúzódó hatás okozza (ezzel együtt jön ki a KSH 9%-os reálkereset emelkedése).

Tehát rövidtávon valóban érdekes és fontos dilemma a gyengélkedő hazai fogyasztás, de hosszútávon, illetve a hozzánk hasonló országokhoz viszonyítva mindez átlagosnak mondható. Végső soron 5 év leforgása alatt 9,8%-kal, évente tehát mindegy 2%-kal bővült a háztartások fogyasztása, ami megfelel a régiós trendnek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 13. péntek
Kornél
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?